A Vatikán is megerősítette: nem sikerült pápát választani a konklávén

A harmadik voksolás sem hozott eredményt.

Marokkói és Fülöp-szigeteki jelölt is szerepel a listán.
A mostani konklávé lesz az eddigi kiszámíthatatlanabb a vatikáni elemzők szerint. Ennek oka, hogy ezúttal több rendkívüli lehetőség is fennáll az új pápa személyével kapcsolatban: elképzelhető ugyanis, hogy I. János Pál óta először lesz olasz származású az egyházfő, de akár az is, hogy meglesz a történelem legelső afrikai vagy ázsiai pápája.
A szerda este megkezdődött konklávé még nem hozott eredményt, és eddig csak fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből.
Ezt is ajánljuk a témában
A harmadik voksolás sem hozott eredményt.
A Sky News vatkiáni források alapján összeállított egy listát – melyet az Origo szúrt ki – azokról a személyekről, akik szóba kerülhetnek, mint a keresztény egyház következő vezetője.
Érdemes megjegyezni: bár a hírügynökség listáján nem szerepel, minden esély megvan arra is, hogy Erdő Péter személyében magyar pápát ünnepelhetünk a konklávé végeztével.
Ezt is ajánljuk a témában
A mai nap folyamán akár négy szavazási fordulóra is sor kerülhet a konklávén.
Nyitókép: Gabriel BOUYS / AFP