Három árulkodó jel, hogy milyen pápa lehet XIV. Leó

2025. május 09. 06:29

XIV. Leó pápa már megválasztása első pillanataiban egyértelmű jeleket adott arról, milyen szellemiségben kívánja vezetni a katolikus egyházat.

2025. május 09. 06:29
null

Ahogy arról beszámoltunk, csütörtök este XIV. Leó néven választották pápává Robert Prevost amerikai bíborost. Prevost az első amerikai pápa, ám perui állampolgársággal is rendelkezik, ahol évtizedekig misszionáriusként szolgált. Már a Szent Péter-bazilika erkélyén elhangzott első szavaiból és megjelenéséből is három fontos jel utalt arra, milyen vezető lehet ő a több mint 1,4 milliárd katolikus élén – olvasható a Reutersen

Névválasztás

A XIV. Leó név visszautal a XIX. századi XIII. Leóra, aki a munkások jogainak védelmét, a tisztességes bért és a szakszervezetekhez való jogot hangsúlyozta. Ahogy Thomas Reese jezsuita kommentátor fogalmazott: „Ez azt mutatja, hogy elkötelezett az egyház szociális tanítása iránt.” Ezzel párhuzamot vonhatunk Ferenc pápa névválasztásával is, aki Assisi Szent Ferencre utalva a szegények szolgálatát helyezte előtérbe.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szilvay Gergely

Facebook

Idézőjel

A név alapján XIII. Leó nyomdokában jár majd.

Beszéde és nyelvhasználata

Első nyilvános szavai olaszul hangzottak el: „La pace sia con tutti voi!” (Béke legyen mindnyájatokkal!) – ez erős üzenet egy háborúkkal terhelt világban. Spanyolul is szólt a perui közösséghez, az Egyesült Államokat azonban nem említette. Kiemelte: „Isten békéje lefegyverzett és lefegyverző béke, alázatos és kitartó.” Azt is kérte, hadd adja tovább Ferenc pápa utolsó áldását: 

Isten szeret minket, Isten mindenkit szeret, és a gonosz nem győzhet. Isten kezében vagyunk.

Öltözete

Eltérően Ferenc pápától, aki elutasította a pápai pompát, XIV. Leó hagyományos vörös pápai palástban jelent meg. Ezzel jelezte: miközben tiszteli elődje örökségét, egy másfajta pápaságot képvisel.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stego
2025. május 09. 11:58
Komcsi a fickó, mondjuk ki nyíltan. A katolikus egyháznak annyi. Abban sem vagyok biztos, hogy ez balfasz kihúzza 2026-ig.
Obsitos Technikus
2025. május 09. 07:22
Remélem az Apostoli Palotába is visszaköltözik, és a külsőségek mellett sok más egyébben is visszatér a Bergoglio előtti állapotokhoz.
patlkus
2025. május 09. 07:15
1. amcsi 2. mikro 3. törpe (na akkor milyen lehet?)
Dzsé Tyéné
2025. május 09. 06:40
Pont ugyanezek tűntek fel nekem is. Örülök, hogy visszatért a pápai palásthoz és nem Good evening, ladies and gentlemen-nel köszönt be. Ínséges időkben már ezt is értékelni kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!