Parajd: így pusztult el az ezeréves magyar örökség órák alatt

Helyi forrásunk szerint „a bányászok sírva jöttek ki” az árvízben összeomló parajdi bányából, ahonnan már Szent István emberei is termeltek ki sót.

Nicușor Dan Kelemen Hunor meghívására érkezik a településre.
Május 31-én az árvízzel küzdő Parajdra látogat Nicușor Dan román elnök, akit Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetője hívott meg a településre – adta hírül a Mászol.ro (https://maszol.ro/belfold/Parajdra-latogat-Nicusor-Dan-szombaton).
Ezt is ajánljuk a témában
Helyi forrásunk szerint „a bányászok sírva jöttek ki” az árvízben összeomló parajdi bányából, ahonnan már Szent István emberei is termeltek ki sót.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, le kellett zárni a parajdi sóbányát, mivel a Korond-patak teljesen elárasztotta a létesítményt.
Parajdról majd Háromszékre megyünk. Kérésemre, meghívásomra velünk tart Nicușor Dan államfő és a kormány több minisztere is”
– árulta el Kelemen Hunor a Facebookon.
Nézzük meg, hogy miben tudunk segíteni az ottani embereknek.Most segítségre van szüksége a közösségnek, gyors és hatékony intézkedésekre”
– tette hozzá a magyar pártvezető.
Ezt is ajánljuk a témában
A polgármester is megerősítette a hírt.
Ahogy megírtuk, Orbán Viktor magyar miniszterelnök is minden szükséges segítséget megígért a bajba jutott erdélyi település számára.
Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterelnök hangsúlyozta: Parajd része a magyar nemzettudatnak.
***
Fotó: MTI / Veres Nándor