Az Alapjogokért Központ és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány Central European Summit (Közép-európai Csúcstalálkozó) néven rendezett konferenciát a Várkert Bazárban. A szervezők célja a konferenciával a térség és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítése. Az esemény egyik díszvendége Robert Palladino, az Egyesült Államok ügyvivője volt.
Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ igazgatója a köszöntőjében kijelentette: „az amerikai konzervatív habitussal a legnagyobb hasonlóságot a közép-európai régió mutatja.”
A régiót és az amerikai konzervatívokban ma közös: az illegális migráció leállításának vágya, a woke és a gender ideológia elleni harc, és a béke iránti vágy.
„A jobboldali, populista Amerika legtermészetesebb szövetségesei ma itt vannak Közép-Európában”
– jelentette ki Szánthó Miklós.
Törcsi Péter, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elnöke kijelentette: Európa bajban van, még mindig nem sikerült kilábalnia az előző gazdasági válságból, és ezen nem segített a Green New Deal, DEI (vagyis a sokszínűségi kvótákat alkalmazó személyzeti politika – a szerk.), és a túlzott szabályozások sem.
Hozzátette: Közép-Európában jobban értékeljük a szabadságot és a hagyományt. Szerinte a brüsszeli elit gyenge és nem képes válaszokat adni a versenyképesség hiányára. Vámokra nem adnak stratégiai válaszokat, de kijelentette, hogy Közép-Európa készült erre: „erős vezetésre és megállapodásra van szükség Amerikával.”
„Közép-Európának fő tárgyalóhelyet kell kapnia az asztalnál”
– jelentette ki Törcsi Péter Trump vámjaival kapcsolatban.
Közép-Európa amerikai szemmel
Robert J. Palladino az Egyesült Államok ideiglenes budapesti ügyvivője a beszédében a Trump-kormányzat Közép-Európához való hozzáállására és tágabb értelemben vett külpolitikai prioritásaira összpontosított.
„Új lapot nyitunk Trump alatt, az erő, szuverenitás, és realizmus felé tereljük a kapcsolatainkat Magyarországgal és Közép-Európával”
– kezdte Palladino. A diplomata hozzátette: „Budapest egy olyan főváros, ahol tisztelik a Nyugat időtálló értékeit: a hitet, a nemzeti identitást, és a szabadságkeresést.”
Az ügyvivő kijelentette: új korszak kezdődött.
„Az Egyesült Államok és Magyarország útjai a történelem során oly sokféleképpen összefonódtak. Ebben az új korszakban az Egyesült Államok magyar kapcsolatai új lehetőségeket kínálnak számunkra, hogy együtt haladjunk előre a 21. században” – mondta Palladino.
„Közép-Európa az Egyesült Államok számára tartósan stratégiai fontosságú régió, amely egyre inkább létfontosságú a Nyugat biztonsága szempontjából. Közép-Európa nem ütközőzóna, nem hátország”
– mondta a diplomata és hozzátette: Amerika tiszteletben tartja a régió nemzeteit és történelmüket.
„Nem kioktatni jövünk, hanem egyenrangú félként együttműködni.
Megközelítésünk a kölcsönös tiszteletre épül, és gyakorlati eredményeken alapul” – jelentette ki.
A diplomata elmondta, hogy Magyarországra érkezése óta próbált visszatérni az alapokhoz: miniszterekkel, parlamenti képviselőkkel, gazdasági vezetőkkel, nagykövetekkel és hétköznapi magyarokkal folytatott találkozókat. „Megdöbbentő volt számomra a magyarok melegsége az Egyesült Államokkal szemben, a magyar-amerikai kapcsolatok új fejezetébe vetett hitük, és az, hogy a magyarok nagyon hisznek abban, hogy mit érhetünk el együtt.”
Palladino felvázolta a Trump-kormányzat legfontosabb prioritásait a régiót illetően. Kijelentette, hogy az első prioritásuk az, hogy az elrettentésen és a valódi tehermegosztáson alapuló stratégiai partnerségekbe fektetnek be.
„Trump elnök világossá tette, hogy az európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalni az európai biztonságért. Egy erősebb Európa, különösen ebben a régióban, létfontosságú lesz a kontinens békéje szempontjából”
– jelentette ki.
Ukrajnával kapcsolatban elmondta: az Egyesült Államok célja, hogy segítsenek Ukrajnának tartós és igazságos békét biztosítani. Idézte Marco Rubio külügyminisztert, aki egy nemrégiben tartott NATO-csúcstalálkozón azt mondta: „Elég hamar, heteken, vagy hónapokon belül megtudjuk, hogy Oroszország komolyan gondolja-e a békét, vagy sem”. Elmondta: az Egyesült Államok minden rendelkezésükre álló eszközt bevet, beleértve a szankciókat is, hogy a feleket tárgyalóasztalhoz ültesse.
Második prioritásként nevezte meg, hogy a kormányzat támogatja az energiabiztonság és az infrastruktúra diverzifikálását. „Azt akarjuk, hogy szövetségeseink biztonságos, megfizethető és biztonságos energiához jussanak” – jelentette ki.
Harmadik prioritása az Egyesült Államoknak, hogy átlátható gazdasági elkötelezettségekre törekszik – mondta a diplomata.
„Trump elnök kereskedelempolitikája a kölcsönösségen alapszik, biztosítva, hogy mások ugyanúgy bánjanak velünk, ahogy mi bánunk velük”
– tette hozzá.
Elmondta: Kína stratégiai kihívások elé állítja az Egyesült Államokat és szövetségeseit, olyan kihívások elé, amelyek szerinte éberséget, átláthatóságot és egységet igényelnek.
„Mindig ki fogunk állni amellett, ami a legjobb az Egyesült Államok számára” – mondta a diplomata, de hozzátette: az Egyesült Államok Trump elnök alatt nyitott az üzletre.
Palladino elmondta: továbbra is támogatják a civilizációs kapcsolatok erősítését.
„Hiszünk a családban, a hitben és a hazában. Ezek nem elavult elképzelések. Ezek a szabad társadalom alapjai. Közép-Európa tudja ezt”
– jelentette ki.
Végül elmondta: hogy Amerika és a régió együtt dolgozik a globális értékek, különösen a vallásszabadság előmozdításán. „Magyarország fontos szerepet játszott a világszerte üldözött keresztények ügyének előmozdításában” – mondta Palladino.
„Közép-Európa-politikánk a realizmus, a tisztelet és a megújított elkötelezettség jegyében telik.
Nem avatkozunk bele szövetségeseink belpolitikájába. Elismerjük, hogy a demokratikus hagyományok különböző formákat öltenek. Tiszteletben tartjuk szövetségeseink döntéseit. Nem teszünk üres gesztusokat, hogy külföldi fővárosokban pontokat szerezzünk. És nem riadunk vissza a kemény beszélgetésektől sem, amikor Amerika érdekeinek védelméről van szó” – jelentette ki Palladino.
„Az Egyesült Államok nem azért jön Közép-Európába, hogy előadásokat tartson. Azért jöttünk, hogy meghallgassuk a partnereinket, és hogy a kölcsönös tisztelet jegyében építsük a jövőt”
– zárta beszédét az amerikai diplomata.
Nyitókép: Instagram