Kapaszkodjunk, jöhet az EU-s atombomba – és ez nem feltétlenül jó ötlet

Szüksége van az EU-nak saját atombombára? Igen – foglalt állást már­cius 29-én Jan Philipp Burgard, a Welt főszerkesztője, úgy zárva írását, hogy „ez a könyörgésem az euró­pai bombáért”. Igen – mondja Emmanuel Macron francia elnök is. Legalábbis amíg franciák azok az atombombák. 

Ez része az uniós stratégiai autonómiáról szóló koncepciójának és a szuperhatalmi törekvésnek. Nicolas Sarkozy volt francia elnök szintén szóba hozta az ötletet. Németország azonban mindig is elutasította az elképzelést. Berlinben az Egyesült Államokra támaszkodtak Európa védelmében. Franciaországra támaszkodni, még az Egyesült Államok védelmének kiegészítéseként is, minden bizonnyal feldühítette volna az amerikaiakat. Ráadásul Németországnak biztonságpolitikailag alá kellett volna rendelnie magát Franciaországnak.

Most minden megváltozott. Friedrich Merz leendő kancellár február 21-én, a parlamenti választás előtt kijelentette, hogy a két európai atomhatalommal, az Egyesült Királysággal és Franciaországgal a „nukleáris részvétel kiterjesztéséről” szeretne egyeztetni. Vagyis arról, hogy „Németország igényelheti-e magának a nukleáris részvételt, és hogyan”.

Egyébként mindez abszurd: csak az USA képes megvédeni Európát az atomháborútól. 

Emiatt most újragondolják a nukleáris elrettentés alapkoncepcióját.

A „nukleáris részvétel” mindig is a NATO biztonsági doktrínájának része volt. Az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket tart fenn a NATO­szövetségesek területén, amelyek háborús helyzetben szükség esetén a saját erőforrásukkal is használhatják a fegyvereket, de csak amerikai engedéllyel. Németország esetében ez azt jelentette volna, hogy ledobhatják az amerikai atombombákat német repülőgépekről. Körülbelül száz amerikai atombomba található Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, illetve Törökországban.

Andrzej Duda elnök azt követeli, hogy az Egyesült Államok atomarzenált helyezzen el az országban. Március elején a Financial Timesnak elmondta, a javaslatról tárgyalt Keith Kellogg-gal, az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával. (Két héttel később azonban Trump leváltotta Kelloggot orosz megbízotti pozíciójából.) „A NATO határait 1999-ben kitolták kelet felé, így huszonhat évvel később a NATO infrastruktúráját is kelet felé kell tolni. Ez nyilvánvaló számomra” – mondta Duda. Szerinte Lengyelország nagyobb biztonságban lenne, ha ezek a fegyverek már az országban lennének.

Valószínűleg hasonló módon működne a német részvétel a francia atomfegyverzetben: Német­országban tárolnák, de csak francia (brit) engedéllyel lenne használható. A brit atom­fegyverek valószínűleg nem fognak más országban állomásozni: használatuk négy atom-­tengeralattjáróra korlátozódik, amelyek közül egy mindig bevetésen van.

Térjünk vissza Merzhez és Macronhoz. A francia államfő március 5-ei beszédében, amelyben a német Kereszténydemokrata Unió választási győzelmére reagált, „történelmi felszólításnak” nevezte a kancellárjelölt javaslatát. Merznek válaszolva közölte: úgy döntött, hogy „európai szövetségesei előtt is megnyitja a nukleáris elrettentésről szóló stratégiai vitát”. Határidőt is adott egy európai nukleáris biztonsági struktúra létrehozására: öt-tíz évet. Bármi legyen is az eredmény, a nukleáris fegyverek használatáról szóló döntés a francia elnök kezében marad – jelentette ki.

Változna viszont Franciaország nukleáris doktrínája. Az Egyesült Királyság a NATO szolgálatába állítja nukleáris fegyvereit, a francia doktrína szerint viszont a force de frappe, a francia nukleáris képesség csak francia terület védelmére használható. Tehát csak akkor vethető be, ha Franciaországot megtámadják. E doktrína kiterjesztése az egész Európai Unió védelmére kockázatokkal jár: például egy francia atombomba alkalmazása Litvánia védelmében Francia­országgal szemben is nukleáris megtorlást indíthat el.

A politikán túl a biztonsági szakértők is hangosan gondolkodnak azon, hogyan lehetne Európának nukleárisan védelmi képességeket adni, ha az USA-ra már nem lehet számítani. Néhány ötlet bizarrnak tűnik. Maximilian Terhalle, aki többek közt a Bundeswehr hamburgi parancsnoki és vezérkari főiskoláján tanít, azt javasolta, hogy vegyenek atomfegyvereket az USA-tól. Számítása általános iskolai matematikai feladatnak hangzik: Oroszországnak 1500 nukleáris robbanófeje van, „Európának” – vagyis Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak – pedig nagyjából csak 500. Ahhoz, hogy ne az USA-ra támaszkodjon, Európának legalább annyi atomfegyverrel kellene rendelkeznie, mint Oroszországnak, vagyis 1000 robbanófejet kellene beszerezni. Terhalle azt javasolja, hogy vásárolják meg az Egyesült Államoktól, majd osszák szét az EU országai között.

A számok némileg eltérnek, ha csak a „bevethető” nukleáris robbanófejeket vesszük figyelembe. A Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) legfrissebb jelentése szerint Franciaország 280 működő stratégiai nukleáris fegyverrel bír, az Egyesült Királyság 120-szal, ez összesen 400. Oroszország stratégiai robbanófejeinek száma 1710, az Egyesült Államok 1770 ilyen eszközzel rendelkezik.

Lehetséges egyáltalán nukleáris fegyvereket vásárolni? Eltekintve attól a kérdéstől, hogy az USA eladna-e 1000 robbanófejet (valószínűleg nem), Németországnak tilos nukleáris fegyvert birtokolnia. Berlin aláírta az atomsorompó-szerződést, amely kimondja, hogy csak az USA, a Szovjetunió (és utódállamaként Oroszország), Kína, Franciaország és az Egyesült Királyság birtokolhat atomfegyvert. (A valóságban Izrael, Pakisztán, India és Észak-Korea is rendelkezik már nukleáris fegyverekkel.) Ezen túlmenően a német egységről szóló 1990-es szerződésben Németország végleg lemondott a tömegpusztító fegyverekről.

De ha lehetséges lenne is a vásárlás, ki döntene az európai nukleáris fegyverek vészhelyzetbeli alkalmazásáról, és hogyan? Az Európai Unió? Hosszú tárgyalások után többségi szavazással az Európai Bizottságban?

A berlini központú Deutsche Gesell­schaft für Auswärtige Politik (DGAP) agy­tröszt számára írt, a Cicerón megjelent cikkében Karl-Heinz Kamp felveti az efféle javaslatok naivitását. Egy különösen abszurd példát említ: egy német tudós komolyan azt javasolta, hogy a közös európai nukleáris fegyverek bevetési parancsának „piros gombját” rendszeresen köröztessék a fővárosokban. A nukleáris rakéták indítógombja néha Brüsszelben, néha Rómában, néha Budapesten lenne?

Lángol tehát a vita az európai nukleáris fegyverekről. De mindez annyira irreális, hogy a Der Postillon német szatirikus portál vicces „infografikát” közölt arról, hogyan nézhet ki az EU atomrakétája. Fontos elemek: klímasemleges lenne, száz százalékban újrahasznosított anyagokból készülne, nem tartalmazna olyan apró alkatrészeket, amelyeket három éven aluli gyermekek lenyelhetnének, és a fedelet nem lehetne teljesen eltávolítani. Fontos: biztonsági okokból Magyarország nem kaphat semmit.

Válaszolhat Európa nukleáris fegyverkezéssel a megváltozott geopolitikai helyzetre? Mindenképpen van értelme elgondolkodni rajta. Mielőtt azonban még több nukleáris fegyverről beszélnénk, először a nem atomhatalom országoknak kellene kialakítaniuk a nukleáris tudásukat. Hiányzik a technikai, sőt a stratégiai szakértelem ahhoz, hogy valóban megértsük a nukleáris elrettentés működését. Az első lépés tehát a „nukleáris IQ” növelése lehetne Európában.

Nyitókép: Shutterstock