Többen kórházba kerültek, amikor a hátán landolt egy gép a torontói repülőtéren (VIDEÓ)

A Delta Airlines járatának 76 utasa és 4 fős személyzete közül 18-an sérültek meg.

A gépen három felnőtt és három gyerek utazott – turisták Spanyolországból. Mind meghaltak.
Helyi idő szerint csütörtök délután egy helikopter zuhant a Hudson folyóba New Yorkban – közölték szemtanúk és az amerikai hatóságok. Kathy Hochul, New York állam kormányzója, akit a The New York Times idézett, elmondta: a fedélzeten tartózkodó hat ember – egy pilóta és öt utas – életét vesztette.
Hat ártatlan ember halt meg. Imádkozunk a családjaikért”
– mondta a kormányzó.
„Lélekben a gépen utazók családjaival vagyunk” – tette hozzá Eric Adams, New York polgármestere. Kiemelte, hogy a fedélzeten három felnőtt és három gyerek tartózkodott, mindannyian Spanyolországból érkezett turisták. „Mind a hatukat kiemelték a vízből, sajnos mindannyiukat halottnak nyilvánították” – közölte.
Az egyik szemtanú, Bruce Wall elmondása szerint a helikopter a levegőben „szétesett”: a gép farokrésze és a rotor leszakadt. A közösségi médiában megjelent videófelvételeken látni lehetett, ahogy a helikopter a vízbe csapódik, majd átfordulva elsüllyed.
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) közlése szerint a balesetet egy Bell 206-os típusú helikopter szenvedte el. Az FAA közölte azt is, hogy az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökséggel (NTSB) közösen vizsgálatot indítottak az ügyben.
(MTI/Mandiner.hu)
Ezt is ajánljuk a témában
A Delta Airlines járatának 76 utasa és 4 fős személyzete közül 18-an sérültek meg.
Nyitókép: ADAM GRAY/NYT