Európai cégek tömege alkalmazhat észak-koreaiakat – anélkül, hogy tudnának róla

2025. április 20. 14:47

Egy nyomozás leleplezte: egyetlen észak-koreai férfi 12 különböző álnév alatt működött. A szakértők szerint a kelet-ázsiai diktatúra ügynökei több európai országban vállalnak „távmunkát”.

2025. április 20. 14:47
KIM Won Jin / AFP

A brit vállalatokat arra ösztönzik, hogy az informatikusok állásinterjúit videón vagy személyesen tartsák meg, hogy elhárítsák azt a veszélyt, hogy álnéven jelentkező észak-koreai alkalmazottaknak adnak munkát – számolt be a Guardian

A figyelmeztetés azután hangzott el, hogy elemzők szerint az Egyesült Királyság a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság által kiküldött álnéven működő informatikusok elsődleges célpontjává vált. 

Ezeket a munkásokat általában távmunkára alkalmazzák, és nem is sejtik, hogy bérüket Kim Dzsongun államába küldik.

A Google e havi jelentésében közölte, hogy egy tavaly feltárt esetben egyetlen észak-koreai munkavállaló legalább 12 néven jelentkezett európai és amerikai cégekbe dolgozni. Az informatikus a védelmi iparban és a kormányzati szektorban keresett munkát. 

Egy új taktika szerint a kamu informatikusok azzal fenyegetőznek, hogy kirúgásuk után érzékeny vállalati adatokat adnak ki.

Így használják ki a nyugati cégek lustaságát

John Hultquist, a Google Threat Intelligence csoportjának vezető elemzője a Guardiannek elmondta, hogy Észak-Korea Európát, és különösen az Egyesült Királyságot célozza, miután az Egyesült Államokban egyre nehezebb végrehajtani a hamis munkavállalói trükköt.

Az átverés jellemzően „közvetítők” segítségével működik, vagyis olyan személyek segítségével, akik fizikai jelenléttel rendelkeznek abban az országban, ahol az észak-koreai ügynököket véletlenül alkalmazó vállalat székhelye található. 

Ezek a közvetítők olyan fontos segítő munkát végeznek, mint például hamis útlevelek biztosítása és egy fizikai cím fenntartása az országban, ahová a felvételt követően laptopokat küldenek az informatikai alkalmazottnak. Ezt a laptopot aztán hozzáférhetővé teszik egy Phenjannak dolgozó személy számára. 

Ugyanakkor az is ismert, hogy az álmunkások kihasználják a „hozd a saját eszközödet” lehetőségét kínáló cégeket is, mert ott az eszközöket kevésbé egyszerű ellenőrizni. Az egész csak azért tud működni, mert sok európai cég még videós interjút sem csinál az újdonsült alkalmazottakkal, ha nagyobb lenne az ellenőrzés nem lenne lehetőség az ügynökök beszivárgására. 

Nyitókép: KIM Won Jin / AFP
 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
esvany-0
2025. április 20. 17:54
"Ezeket a munkásokat általában távmunkára alkalmazzák, és nem is sejtik, hogy bérüket Kim Dzsongun államába küldik." És akkor mi van? Az észak-koreai munkavállalók talán nem emberek? Ha rendesen elvégzi a munkáját, akkor "méltó a munkás az ő bérére"!
Válasz erre
1
0
survivor
2025. április 20. 16:32
A homofisz előnyei...🤣🤣
Válasz erre
0
0
august
2025. április 20. 16:15
:)) A nagy rácsodálkozás mellett jegyezzük meg, hogy a korábbi hírek szerint, a mostani Észak Koreai vezető is angol elitegyetemen tanult.
Válasz erre
1
0
lendvaiildiko
2025. április 20. 15:55
Vulgármarxista tanulmányaink kulcsmondata anno ez volt: Az imperializmus harca a világ újrafelosztásáért. Nem a lustaságuk vezeti őket, hanem a profitmaximalizálás. Minél olcsóbb, kiszolgáltatottabb munkaerővel profitmaximalizálás. Úgy járnak, mint a nyugat egésze Kínával. Kuliként alkalmazták a kínaiakat. Egyet felejtettek el. A világ egyik leginteligensebb népével volt, van dolguk, akik elvégezték a munkát, összetartottak, a nyugaton megszerzett tudást, ismereteket hazavitték és tovább fejlesztették. Miközben otthon pöffeszkedtek bőcsködve az elérhető legszebb és legjobb világukról, nem vették észre, hogy a csendes tanítvány túllépte mesterét s immár világuralomra jön. A primitív eu, a buta urzula közben putyinozik, erdoganizik, kínaizik, s közben kiderül, azért bele-belenyalnak a tejfölbe! Sőt, nemcsak orosz munkásokat alkalmaznak, hanem a borzalmas diktátor King Dzson un fiait és lányait alkalmazza... Csak kívánni tudom, hogy eme északkoreiaiak munkásigazgatóként térjenek vissza
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!