Az újrafegyverkezési hisztéria vámszedői

„Néhány hete feltűnt a Bloomberg híre, mely szerint Christine Lagarde az Európai Unió döntéshozatali módjának felülvizsgálatára szólított fel, és azt javasolta, hogy a többségi szavazást helyezzék előtérbe, mert ez segíti a blokk versenyképességét, majd Magyarországra és az ukrajnai háborúra utalva kiemelte: egyetlen vétó 26 másik ország közös érdekét is meghiúsíthatja.

A hírben természetesen semmi meglepő nem lenne, ha ez a fantasztikus javaslat, mondjuk, egy EP-képviselőtől vagy valamelyik északi kormányfőtől hangzott volna el. Csakhogy Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke. A francia Lagarde 2007 és 2011 között – tehát a globális pénzügyi válság idején – volt a Fillon-kormány pénzügyminisztere, és ebbéli minőségében a munkaerőpiac liberalizálása – értsd: a munkavállalói kiszolgáltatottság növelése – és a közszolgáltatásokat érintő megszorítások – értsd: a közszolgáltatások elsorvasztása – mellett szállt síkra. Ezt követően Lagarde az IMF élén követte honfitársát, a nemzetközi kaviárbaloldal ikonikus alakját, Dominique Strauss-Kahnt.

Az IMF vezérigazgatójaként Christine Lagarde vezető szerepet játszott a görögök térdre kényszerítésében, a görög népakarat megtörésében. Az adósságválság kellős közepén odáig merészkedett, hogy közölte a görög emberekkel: »they have had a nice time and it is now payback time«. Csakhogy a neoliberális pofátlanság – úgy tűnik – mindig elnyeri méltó jutalmát: Lagarde 2019-ben az Európai Központi Bank elnöke lett. Egy olyan intézmény élére került, amelynek az uniós tagállami jegybankok a részvényesei, feladata az európai monetáris politika irányítása, és elnökének éppen semmi köze az őt kinevező Európai Tanács döntéshozatali mechanizmusához vagy a közös védelempolitikához. Akkor viszont mégis mi állhat Christine Lagarde elszánt megnyilatkozása mögött?”

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: ROBERT MICHAEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP