Ébresztő, Európa!

Amerika kihátrálni látszik a transzatlanti szövetségből. Kontinensünk vezetői meglepődnek, felháborodnak és kapkodnak – egy bizonyos: új világrendben kell meghatározni Európa pozícióit.

Donald Trumpnak is üzent Londonból.
Az európai vezetők háborús londoni csúcstalálkozóját követően az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen „eredményes és őszinte megbeszélésként” értékelte a találkozót, írta meg a BBC.
Azt mondta, megegyeztek az átfogó biztonsági garanciák szükségességéről. Szóba került, mire van szüksége Ukrajnának, hogy megerősödjön és meg tudja védeni magát. A bizottsági elnök szerint megvitattak minden fontosabb kérdést a gazdasági segítségnyújtástól a katonai támogatásig.
Von der Leyen hozzátette, „a védelem terén meg kell erősödnünk”, és kifejtette:
„Most már rendkívül fontos, hogy növeljük a kiadásokat... fontos, hogy felkészüljünk a legrosszabbra!”
Végül Donald Trumpnak is üzent. Azt mondta: „készen állunk arra, hogy önökkel közösen megvédjük a demokráciát, a jogállamiság elvét, azt, hogy ne lehessen megszállni egy szomszédos országot, vagy erőszakkal átrajzolni a határokat” – és hozzátette –
„közös érdekünk, hogy megelőzzük a jövőbeli háborúkat.”
Nyitókép: MTI/AP/Aurelien Morissard