Lengyelország gőzerővel készül a háborúra, a civilek tömeges kiképzésébe is belekezdenek

2025. március 27. 10:06

Háborús mentalitás vett fel a lengyel vezetés, amely attól tart, hogy Oroszország nem áll meg Ukrajnában. Erről ír a Politico.

2025. március 27. 10:06
null

Mióta Lengyelország nyilvánosságra hozta azt a célját, hogy minden felnőtt férfit kiképez a háborúra, aggódhatnak azok, akik lengyel útlevéllel is rendelkeznek. Az ország elkezdte felkészíteni a lakosságát a háborúra – számolt be a Politico. 

Varsó védelmi kiadásokra költi a GDP 4,7 százalékát, és az EU legnagyobb hadseregével rendelkezik, valamint milliárdokat költ repülőgépekre, rakétákra, tankokra, tüzérségre. 

A Poltico Wiesław Kukuła tábornokkal, a lengyel fegyveres erők vezérkari főnökével beszélt az ország militarizációjáról. 

Fegyverbe!

„Szomszédai vagyunk az Orosz Föderációnak és szövetségesének, Fehéroroszországnak, így nincs ütközőzóna köztünk és közöttük, és csak korlátozott időnk van a felkészülésre és a válaszadásra” – mondta Kukuła a brüsszeli székhelyű lap riporterének. 

Lengyelország azt tervezi, hogy több mint kétszeresére, félmillió katonára növeli hadseregét, és több millió tartalékost képez ki – mondta Tusk március elején a parlamentben.

„Az év végére szeretnénk egy olyan modellt elkészíteni, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen, és hogy ez a tartalék megfelelő legyen az esetleges fenyegetésekkel szemben”

 – mondta Tusk a parlamentben, hozzátéve, hogy nők is jelentkezhetnek.

A kiképzés a jelenlegi tervek szerint önkéntes lesz, mert népszerűtlen sorkatonaság. 

Kiképzések 

A Poltico talált olyan lengyeleket, akik „alig várják”, hogy felkészítsék őket a háborúra.

„Tényleg végig akarom csinálni a kiképzést, és ha arra kerül a sor, a [Vlagyimir Putyin orosz elnök] iránti gyűlölettől fűtve meg akarom védeni az otthonom, lőni akarok rájuk, és pokollá akarom tenni az életüket” 

– mondta Marek, egy 37 éves varsói férfi, aki csak álnéven nyilatkozott. 

Kukuła szerint a részleteken még mindig dolgozik a hadsereg, amely várhatóan március végére tesz javaslatot a tervre. A jogalkotási munka várhatóan hamarosan megkezdődik.

A hatóságok rövid távú katonai kiképzési programok bevezetését tervezik, amelyek a korábbi tapasztalatokkal nem rendelkező civileket célozzák meg – írta a Rzeczpospolita nevű lengyel újság. Ezek a mindössze néhány napos gyorstalpaló tanfolyamok a polgári védelem, az elsősegélynyújtás és egyes katonai ismeretek alapjaival ismertetik meg a résztvevőket.

A korábbi katonai képzettséggel rendelkezők számára a kormány célzott felfrissítő tanfolyamokat kínál, amelyek célja a speciális készségek, többek között a lőfegyverhasználat, a szanitéci feladatok és a szárazföldi navigáció elmélyítése.

Felkészülni a háborúra

A kezdeti terv az, hogy 2026 végéig 100 000 embert képezzenek ki – mondta Wiesław Kukuła tábornok.

„A második cél még fontosabb – fel kell készítenünk a társadalmat a válság hatásaira, még akkor is, ha nem mindenki vesz részt katonai kiképzésen” – mondta.

Egyes lengyel vezetők szerint még ez sem elég. 

„Az oroszok hatalmas hadsereget építenek a hátországban. Ha nem lesz béke, és a NATO-n belüli megosztottság folytatódik, Oroszország megtámadja a balti államokat” 

– mondta Leon Komornicki tábornok, a lengyel fegyveres erők volt vezérkari főnökhelyettese. „Ez az év végén vagy a jövő év elején történhet meg. Az invázió része a tervüknek” – tette hozzá.

Jarosław Kraszewski volt parancsnok a Radio Zetnek nyilatkozva úgy vélte, hogy Tusk terve „túl kevés, túl későn.”

Egy felmérés szerint a lengyelek több mint fele támogatja a kezdeményezést, 39 százalékuk pedig hajlandó lenne részt venni benne. Egy másik felmérés szerint a lengyelek mintegy kétharmada maradna az országban, ha kitörne a háború, míg egyharmaduk megpróbálna elmenekülni.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Wojtek RADWANSKI / AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balika
2025. március 27. 16:45
Van tapasztalatuk az oroszokkal kapcsolatban…
Süsüke
2025. március 27. 14:44
Aztán ha az oroszok mégse akarják megtámadni őket akkor ők támadnak majd?
Chekke-Faint
2025. március 27. 13:42
Akkor most Mszp-s mikró aggyal gondolhatnánk azt is mennyi kézigránát fog felrobbanni majd kényszerrel kiképzett lengyel nők kezében... Ugye Gurmai elvtársnő?
madre79
2025. március 27. 12:35
Csodálkoztam anno, hogy egy ilyen szemét pali vette át a hatalmat és a lengyelek ezt tűrik, de hát ha ne,ki ez kell akkor legyen nekik meg ez az öröm, de soha többé ne sírjanak sehol, főleg nekünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!