Furcsa lehet az Orbánt Putyin-bérencezőknek azzal szembesülni, hogy az USA elnöke szinte szó szerint azt mondja, mint a miniszterelnökünk!

A történelmi (politikai) értelmezések meglehetősen eltérőek tudnak lenni;

az okokról, hatásokról, szimpátiáról pedig végképp nincs. Mi, magyarok (legalábbis „hivatalosan”) hosszú ideje (tulajdonképpen 1945 óta) mások értelmezési kereteit használtuk, elsősorban persze – sokszor nem is tudatosuló – politikai nyomásra, nem ritkán a magunk érdekeivel ellentétesen is.

Most nem is azokról az evidenciákról beszélek, miszerint Avram Iancunak Romániában, Jellasicsnak Zágrábban van szobra, miközben magyar szempontból elég gyalázatos az emlékük.

Bukarestben meg Horthy utca. (Nota bene, az Budapesten sincs...)

Zelenszkij attrakcióját, hogy a háborús érában nem rendezett választást, és így – akár Caesar – örökös diktátorrá kiáltotta ki magát, előszeretettel hasonlítják Churchill második világháborús esetéhez, a nyugati konszenzus szerint pozitív figurának elfogadott angol miniszterelnökkel vont párhuzamot az ukrán államfő védelmében alkalmazva. Kétségtelen, hogy a legendás brit kormányfő sokat idézett beszédében, a miniszterelnöki szék elfoglalásakor vért, verejtéket és könnyeket ígért, de apró szépséghiba, hogy ezt

A harcok befejezéséig nem is rendezett voksolást, és amikor Nagy-Britannia polgárai ez ügyben először urnához járulhattak, meg is buktatták azonnal Churchillt. Zelenszkij sem kérdezte meg egyszer sem a népét, akarják-e a háborút, mert amikor megválasztották, még bőven béke volt, és azóta nem nyílt módja az ukránoknak e kérdésben kellően reprezentatív mintán nyilatkozni.

Egy mostanában ugyancsak emlegetett párhuzam a Müncheni Biztonsági Konferencia kapcsán az 1938-as, a bajor fővárosban rendezett négyhatalmi tárgyalás, ahol angol, francia, olasz, német egyezség született a döntően németek lakta Szudéta-vidék átadásáról. Később mint „Csehszlovákia szétveréséről”, az ország elleni példátlan agresszióról szólt a tanítás,

amíg a gaz németek fel nem darabolták. Igazából húsz évvel korábban úgy jött létre, hogy az antant szétvert egy négyszáz éves birodalmat – benne egy ezeréves államot –, etnikai elvekre hivatkozva létrehoztak egy soknemzetiségű országot, ahol a két államalkotó nemzet együttvéve sem érte el a kétharmados arányt. Münchenben – majd utána Bécsben – egy igazságos kiigazítás történt.

Látható, hányféleképpen interpretálható a történelem; elég, ha megnézzük, hogy

a jobboldal pedig, folytatva az elmúlt egy-másfél évtized gyakorlatát, önállóan mer értelmezni a háború esetében is. Ráadásul megértük azt, hogy hirtelen a mi értelmezésünk vált (na jó, éppen válófélben van) mainstreammé. Furcsa lehet az Orbánt Putyin-bérencezőknek azzal szembesülni, hogy

ugyanazt gondolja Zelenszkijről és a háborúról, amit mi évek óta vallunk. Vagyis Orbán nemcsak Putyin csicskája, de Trumpnak is a pincsije (vagy Trump az övé?), de azért lássuk be, annak kicsi az esélye, hogy valaki úgy legyen az orosz érdekek szószólója, hogy egyben az amerikaiaké is.

viszont akkor nem feltétlenül az lesz elszigetelve, aki ebbe belép, inkább azok, akik szembe mennek vele. 

Zelenszkij washingtoni felsülése apropóján ennek a saját értelmezésű, magyar útnak adott hangot kitűnő kollégám, Kohán Mátyás is, mire azok, akik mindig a magyar érdekek ellen dolgoznak, durván nekiestek a jobboldali alternatívának. Pontosabban inkább a szerzőt kezdték gyalázni, hátha így gyömöszölhetik vissza kiszabadult szellemünket a palackba, de ezzel elkéstek.

A balosok nagy bánata, hogy az ősrobbanás óta nem voltak képesek egy normális, karizmatikus vezetőt felmutatni, legalább olyat, aki nem volt pufajkás, D-209-es ügynök, szemkilövető szenvedélybeteg, vagy nem hallgatta le a feleségét.

Hasonló tehetetlen féltékenység emésztheti őket a szemtelenül fiatalon elképesztő tehetségű és termékenységű publicista iránt, akinek tudása, felkészültsége, íráskészsége, fordulatai láttán sokszor el sem hiszem, hogy annyi év alatt, amennyit élt, ennyi mindent tudott a különféle generációk alapélményeiből feldolgozni. Imponáló magabiztossággal van otthon a haza mellett az ázsiai egykori szovjet tagköztársaságok vagy Németország politikai-kulturális viszonyaiban.

Egy mandineres karácsonyi rendezvény vetélkedője sodort minket egymás mellé, s bár az ilyen „buli” nagyon nem az én világom, rövid ideig ott voltam. Eleinte még azt gondoltam, elég jó memóriám van, és elég sokat láttam a világból, de Mátyás könnyeden válaszolt olyankor is, amikor én még a kérdést próbáltam értelmezni.

Mivel nem járok szerkesztőségekbe, sem politikusokkal, sem újságírókkal nem tartok fent baráti viszonyt – az e-mail feltalálásának hála, komfortzónámban megmaradva úgy tudok publikálni, hogy ehhez ne kelljen smúzolnom vagy összejárnom senkivel –, ezért Kohánhoz sem fűz az égvilágon semmilyen érdek vagy kötöttség. Próbálok is távol maradni ezektől, nem vagyok fent egyik közösségi platformon sem, és soha nem olvasom el a cikkeim alatti kommenteket. (Most sem fogom.) Szerintem, Mátyás, te se olvasd el, amit a balosok írnak rólad. Irreleváns.

nos, azok más dolgokban is komplett baromságokat írnak.

***

(Nyitókép: Orbán Viktor X-oldala)