„Azonnal le kell állniuk” – Ukrajna kemény feltételeket szabott Moszkvának a háború lezárásával kapcsolatban

2025. március 05. 16:31

Oroszországnak be kell bizonyítania, hogy valóban véget akar vetni az Ukrajna ellen indított háborújának – írta Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.

2025. március 05. 16:31

Oroszországnak be kell bizonyítania, hogy valóban véget akar vetni az Ukrajna ellen indított háborújának – írta Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője szerdán.

Oroszországnak le kell állnia Ukrajna mindennapos ágyúzásával, mégpedig azonnal, ha valóban véget akar vetni a háborúnak”

– vélekedett a tisztségviselő a Telegramon tett bejegyzésében. Valerij Veber, az ukrán védelmi minisztérium aknaelhárítási és polgári védelmi főosztályának helyettes vezetője egy parancsnoki gyakorlaton tartott előadásában azt mondta, hogy Oroszország a három éve tartó háború kezdete óta mostanáig már több mint 6900 veszélyes vegyi anyagokat tartalmazó lövedéket vetett be Ukrajnában, legalábbis a megerősített adatok alapján.

Az egész országra kiterjedő háború alatt már csaknem 3400 ukrán katonának nyújtottak orvosi segítséget, akiknél ismeretlen vegyi anyag által okozott mérgezés jelei mutatkoztak” – fűzte hozzá Veber. A keleti országrészben harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportja arról számolt be, hogy az ukrán erők drónokkal megsemmisítették az orosz csapatok Murom-M típusú nagy hatótávolságú vizuális megfigyelőrendszerét a Harkiv megyében található Vovcsanszk város közelében.

Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy az orosz erők szerdára virradóra újabb tüzérségi támadást hajtottak végre a megye székhelye, Herszon város ellen, aminek következtében életét vesztette egy 55 éves férfi. Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap alatt 108 katonai összecsapást rögzítettek a frontvonalakon.

Az ellenség kedden két rakétacsapást mért az ukrán egységek állásaira és lakott területekre. Ezenfelül 56 légicsapást hajtott végre, amelyek során 90 irányított légibombát dobott le, továbbá 185-ször nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel” – írta a kijevi katonai vezetés. A vezérkar szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette a 881 ezret, az ukrán erők kedden megsemmisítettek egy orosz harckocsit, 23 tüzérségi rendszert, valamint 108 drónt és egyéb haditechnikai eszközöket.

(MTI) 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Alekszandr Zemljanyicsenko / AFP

***

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2025. március 06. 03:36
a Nyúl puskát vinne?
falcatus-2
2025. március 05. 23:08
"Oroszországnak le kell állnia Ukrajna mindennapos ágyúzásával, mégpedig azonnal, ha valóban véget akar vetni a háborúnak” Oroszország már egyszer leállt, mert azt ígérték, hogy ratifikálják az isztambuli egyezményt. Elvonultak a bekerített Kijev alól.Még egyszer nem fogják elkövetni ezt a hibát.
alenka
2025. március 05. 19:21
Jermaknak es pereputtyának: kétfajta ukkkiiiii van a harcban, aki már meghalt és aki még csak ezután fog meghalni!...csak harcoljatok tovább, ha nektek így tetszik!
zsocc44
2025. március 05. 19:20
Elcsépelt: Fekete lovag, Gyalog galopp… Jermak, édes szívem, te egy másik netflix sorozatot nézel! Az oroszok addig fognak lőni, amíg nem kapituláltok! Jó, az már nem tart sokáig… eddig is a nyugati segély pumpálta a lélegeztetőgépet…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!