Vasorrú bába a mágneses viharban; a háborúpártiak csak a lelátóról nézhetik a nagyfiúkat

Ugrósdy Márton, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkárának írása

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és közben azt várni, hogy az eredmény más legyen.”

Ez az Albert Einsteinnek tulajdonított mondás foglalja össze a legjobban azt a helyzetet, amelybe Brüsszel és a föderalista európai országok vezetői kerültek az elmúlt egy hétben.

És ahogyan azt a Politico is kiemelte a napokban, és valószínűleg ez fáj a legjobban a progresszív politikusoknak: most még Magyarországot sem tudják hibáztatni saját kudarcukért.

A király persze régóta meztelen. Európában néhányan, a világon pedig mindenki tisztán és félreérthetetlenül látja, hogy az Európai Unió és különösen annak vezetősége elhitte a saját propagandáját. Brüsszelben elhitték, hogy pusztán akarattal, a Twitteren tetszelegve meg lehet nyerni egy háborút, amiben hivatalosan részt sem vesznek. Elhitték maguknak, hogy ha elégszer mondják el, hogy Putyinnak mennie kell, akkor Putyin menni fog. Nyilvánosan is elmondták, hogy bármi áron, akár a saját választóik ellenében is támogatni fogják Ukrajnát, kerül, amibe kerül. A szankciók nevében tönkretették az európai gazdaságot, és az egykor erős ipari hatalmak mára saját árnyékukká váltak, mert véres orosz gázt nem szabad venni, az atomenergia pedig rossz. Hogy miért, azt persze nem szabad megkérdezni, de rossz.

Az eredményeket láthatjuk. Oroszország, amelynek katonái gyalogsági ásókkal harcolnak, szamarakon viszik az utánpótlást és a mosógépekből kiszerelt chipekkel működő rakétákat vet be, egyre nagyobb részt harap ki Ukrajnából. Az orosz gazdaság nem omlott össze – igaz, mértékadó nyugati elemzők szerint jövőre, de legkésőbb két év múlva most már Isten bizony össze fog omlani. De legkésőbb akkor letérdelnek, amikor a következő szankciós csomagban kizárjuk az orosz női strandröplabda-csapatot az Európa-bajnokságról.

A szappanbuborékok ugyan nagyon szépek, de könnyen ki is pukkadnak. Ha valahol megtörik a felületi feszültség, egy pillanat alatt semmivé lesznek, elég egy apró érintés, egy fűszál vagy egy kisgyerek ujjának az érintése, és szétpukkannak. Egy ilyen szappanbuboréknak a Trump-tornádóban annyi esélye van, mint egy hógolyónak a pokolban. És pont olyan gyorsan olvad is el a felvilágosult vezetők magabiztossága, ahogyan a szappanbuborék pukkad szét: egyik napról a másikra kell újabb és újabb csúcstalálkozókra összerángatni az európai vezetőket, hogy azután egymást nyugtatva és hipnotizálva mondhassák: minden rendben van.

Ahogyan arra JD Vance amerikai alelnök korszakos müncheni beszédében rávilágított, mára az EU vezetése mindannak a szöges ellentétét képviseli, amiről az EU valójában szól.

Ráadásul azok az emberek, akinek az EU-t kellene vezetniük vagy megbuktak, vagy hamarosan meg fognak bukni. A hétvégén jön a német választás, és nem Scholz kancellár áll nyerésre. A francia kormányok élettartamát hetekben lehet mérni. A lengyel vezetés a jogállam nevében bontja le a jogállamot Brüsszel lelkes tapsa közepette, Olaszország pedig már éves nemzeti össztermékének majd’ másfélszeresével tartozik a hitelezőinek.

Európának meg kell értenie, hogy a hidegháború utáni rend kezdete véget ért. Ahogy Pete Hegseth első európai látogatásán a napnál is világosabban elmondta: „beszéljünk az értékekről, az értékek fontosak. De az értékekkel nem lehet lőni, zászlókkal nem lehet lőni, beszédekkel nem lehet lőni. Semmi sem helyettesíti a kemény erőt”. És valójában itt van Európa nagy bajban. És nem azért, amit a Verhofstadt-féle föderalisták állítanak, miszerint nincs közös hadsereg és nincs közös védelmi ipar. Hanem azért, mert ahogy Vance is elmondta: már nem tudjuk, miért is harcolunk.

Így nem csoda, hogy a Gallup 2024-es felmérése szerint – és ne feledjük, ekkor már két éve tombolt az ukrajnai háború Európa küszöbén – az európai válaszadók 34 százaléka lett volna hajlandó fegyvert fogni saját hazája, saját családja és barátai védelmében. Az EU lakosságának 32, Nyugat-Európa lakóinak pedig 29 százaléka állította, hogy ha kell, akkor harcolna (és nem meghalna) a hazájáért.

Tehát amikor Európa önjelölt vezetői arról beszélnek, hogy így küldenének csapatokat Ukrajnába meg úgy akarnák elrettenteni Oroszországot, akkor mindenki, aki csak minimálisan is járatos a nemzetközi ügyekben pontosan tudja, hogy egy ordas nagy blöfföt lát. Ezt a blöfföt hívta le most Trump, amikor közvetlenül elkezdett egyeztetni Putyinnal az ukrajnai háború lezárásáról. És mi történt? Pont az, amire vártunk: az európai vezetők kiabálnak, és körbe-körbe szaladgálnak, mint a fejetlen csirkék, miközben a dolgok menetére már égvilágon semmilyen befolyásuk sincsen.

Már csak ezért is eljött az ideje Európa visszafoglalásának. Ez a munka többek között azzal is kezdődik, hogy újra, az alapoktól átgondoljuk, hogyan lehet Európa ismét nagy és erős. Hogyan tud értelmes és jövedelmező együttműködéseket kialakítani a szomszédaival, a kölcsönös tisztelet és a nemzeti érdekek alapján. Hogyan tudja visszabontani a brüsszeli vízfejet, és az alapító atyák szellemében ismét a tagállamok kezébe adni a legfontosabb döntéseket. Miként tudja valójában megvédeni azokat az értékeket, amelyeket a szavak szintjén ma is képvisel, de valójában saját maga tipor el.

A szolgasor, ha nem is fényes, de legalább kiszámítható, és mentesíti az embert a nehéz döntések meghozatalának terhe alól. De az emberek számára az egyik, ha nem a legfontosabb érték nem véletlenül a szabadság. Szabadnak lenni azt is jelenti, hogy merünk másként gondolkodni, kísérletezni, megfogalmazni a saját érdekeinket, és a barátainkra hallgatva, de nem őket szolgálva dolgozni a saját boldogulásunkért. Trump elnök megadja a lehetőséget Európa számára, hogy ismét naggyá váljon. Trump elnök rákényszeríti Európát arra, hogy önállóan gondolkodjon, és felelősséget vállaljon saját magáért. De egy ilyen Európát nem tudnak olyanok vezetni, akik egész életükben a szolgák fejével gondolkodtak. Új vezetésre, bátor, és politikai vezetőkre van szükség ahhoz, hogy kilábaljunk ebből a posványból, amelybe az elmúlt három és fél évtized progresszív, vazallus európai vezetése lavírozott minket. Olyan vezetőkre, akik újra naggyá akarják tenni Európát. Erről fog szólni Európa történetének következő fejezete. Mi ott leszünk.

Nyitóképünkön Annalena Baerbock, a Taurus-rakétákat az ukránoknak mindenáron átadni akaró német külügyminiszter, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke látható. Ide kívánkozna még Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. Forrás: Odd ANDERSEN / AFP