Kelemen szerint Crin Antonescu, Nicușor Dan és Elena Lasconi számára egyaránt Călin Georgescu jelenti a fő kihívást. „Nekik nem egymással kell versenyezniük, hanem vonzóbb ajánlatot kell tenniük a választóknak. Bízom benne, hogy Antonescu képes lesz egy erősebb alternatívát kínálni, amelyet a racionális szavazók is elfogadnak, szemben Georgescu új obskurantizmusával” – tette hozzá.
A koalíció közös jelöltjének esetleges lecseréléséről szólva Kelemen világossá tette, hogy minden alternatív forgatókönyv a koalíció számára csak nagy kockázatot jelentene. „Ha most változtatunk, azzal Georgescunak kedvezünk” – mondta.
Kelemen kitért arra is, hogy az elnökválasztás körüli feszültségeket csökkenthette volna, ha Klaus Iohannis mandátuma lejárta előtt lemond,
és helyét Ilie Bolojan, a szenátus elnöke vette volna át. „Ez lett volna a helyes, korrekt megoldás ebben a helyzetben. Segített volna mindannyiunknak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a választásokig folyamatos politikai feszültségre lehet számítani.