A nemzetközi bűnügyi együttműködés eredményeként a nyomozók február 6-án Berlinben fogták el a férfit.
A lakásán végzett kutatás során a nyomozók számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat, CD-ket, memóriakártyákat, digitális fényképezőgépeket, e-bookot, fotókat és jegyzetfüzeteket foglaltak le. A konyhai mosogatószekrény hátfala mögötti rejtekhely egy speciális keresőkutya segítségével további eszközöket – mobiltelefonokat, merevlemezeket – találtak. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.
Az ügyben a KR NNI és a német hatóságok párhuzamosan nyomoznak; a két hatóság közötti együttműködés folytatódik a további sértettek felkutatása és a még szükséges nyomozati cselekmények végrehajtása érdekében.
A közlemény szerint az eset kapcsán módosították a Btk.-t, és bevezették az „internetes agresszió” törvényi tényállását.
(MTI)