Öt dolog, amit a szerbiai tüntetésekkel kapcsolatban fontos hangsúlyozni

„1. Romlás a korrupción túl

A november 1-jei tragédia elsősorban nem a korrupció terminusával írható le.

Nyilvánvalóan létezik Szerbiában – mint minden polgári államban – a »korrupció«, azaz »jogosulatlan előnyszerzés«. A döntéshozók megvesztegethetőek, a közintézményekben bevett a hálapénz, tőkés csoportok lobbitevékenységet folytatnak stb. S bár az ügyészség tegnapelőtt korrupció gyanújával is nyomozni kezdett, az újvidéki tragédia bizonyos nézőpontból elsősorban nem egy személy felelőtlen eljárása, hanyagsága vagy mulasztása miatt történt meg, nem azért, mert egy személyt vagy egy csoportot, vállalkozókat, politikai megbízókat vagy egyebeket megvesztegettek. A négy évig tatarozgatott, ünnepélyes keretek közt kétszer is átadott, biztonságosnak mondott előtető leomlása mögött több évtizedes elhibázott politika áll.

A korrupció, mely a közjavakért még versenyben lévő középosztály hívószava, tág fogalom, aligha bír egzakt leíró jelleggel. Ezúttal is inkább homályt teremt, mint megvilágítja az eseményeket. A korrupció gyakorta valamely csoport vagy osztály ellen vívott küzdelem harci jelszava (az »elmaradott, lecsúszott vidék különös viszonyai«). Nem véletlen, hogy Hszi Csin-ping (a tigrisek és legyek letörése), Putyin (lásd) vagy Bolsonaro elnökök (itt írunk erről) a korrupcióellenességet tűzték a zászlajukra annak érdekében, hogy az ellenlábasaikkal leszámoljanak. Így volt ez a Szerb Haladó Párttal is, amely a 2012-es hatalomra jutása előtt az előző kormányok elszámoltatását, a korrupció visszaszorítását ígérte; nem is sikertelenül.

Más megfontolást ajánlunk. Az újvidéki tragédia inkább a neoliberalizmus jegyében történt lassú átmenet (tranzíció) következménye. Az útját az önigazgatásban kereső, de a piaci folyamatoknak egyre inkább teret adó Jugoszlávia szerényebb mértékben már a 80-as és a 90-es években, a kétezres évektől pedig minden erővel a megszorításokkal és a szabályok puhításával, a deregulációval élő politikát folytatott.

A tragédiánál maradva: az 1964-ben épült újvidéki vasútállomást hatvan évig nem újították fel, s bár sejthető volt, hogy a leomlott előtető-szerkezet rossz állapotban van, a középület rendszeres vizsgálata forráshiány miatt elmaradt. A dereguláció, mely vezérelve volt például a 2002-es közbeszerzési szabályok megváltoztatásának is, ahhoz vezetett, hogy a tőkeigényes gazdasági ágazatokban a kivitelezés mellett immár a tervezés és az ellenőrzés is magánvállalatokhoz kerülhetett. (Az építésügy rendszerszintű problémáit Milan Milićević mérnök fejtegette.) Ez a törvénykezés oligopolisztikus és monopolisztikus viszonyokhoz vezetett. A munkafolyamatokat egy-egy nagyobb vállalat alvállalkozókra és al-alvállalkozókra bízta, ami átláthatatlan és visszakövethetetlen viszonyokhoz vezetett. Az újvidéki vasútállomáshoz kötődő munkafolyamatokat például 130 alvállalkozás végezte, amelyek szintén alvállalkozóknak szervezték ki a munkát.

A létező korrupción túl az újvidéki tragédia tehát inkább a közszolgáltatások tragédiája. Omladozó egészségügy és oktatás, katasztrofális közlekedési infrastruktúra az állam tehetősebb részein is, a szociális ellátórendszer leépítése, a szakszervezetiség letörése – mindez a neoliberális sokkterápia következménye.

2. Plénum

Érdemes különválasztani (bár értelemszerűen a tiltakozási formák összeérnek) a felháborodott polgárok, civil szervezetek részvételével zajló tüntetéseket, utcai felvonulásokat és az egyetemek elfoglalását. Utóbbiak az egyetemisták által tartott fórumokon, ún. plénumokon alapulnak. A munkásmozgalomban bevett tanácskozó, döntéshozó és végrehajtó mód lehetővé teszi, hogy a jelenlévők közvetlen módon, s ne választott vagy kijelölt képviselők útján döntsenek a számukra fontos kérdésekben.

A plénumokat először a bolognai rendszer örve alatt bevezetett, a felsőoktatás piacosítását maga után vonó kormányzati intézkedést követően alkalmazták a szerbiai egyetemisták 2006-tól kezdődően. (Erről bővebben is írtunk már.) A plénum ezután a horvátországi, ausztriai, magyarországi és romániai egyetemfoglalás bevett eszköze lett. Vélhetőleg a mostani egyetemisták is amiatt választották, mert gyors, a befolyásolási kísérleteknek ellenálló döntéshozói forma.

Bár a mostani egyetemfoglalások során a szociális követelések nem kifejezettek, a plénum lehetővé teszi, hogy a kormányzat elszámoltatásán, a tragédia felelőseinek törvény elé állításán túl az oktatást, a tudástermelést, az egyetemi hierarchiát, a tudáshoz való hozzáférést is tematizálják a hallgatók. Örvendetes, hogy a plénumok immár az egyetemek falait elhagyták: a legutóbbi újvidéki hídfoglalások során is éltek a résztvevők a fórum eszközével.”

Fotó: Sebastian Kahnert / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP