Netanjahu ultimátumot adott a Hamásznak: „Ha nem kapjuk vissza a túszokat, akkor vége a tűzszünetnek”

2025. február 11. 20:34

A Hamász felfüggesztette a túszok átadását, mivel az izraeli hadsereg IDF szerintük megszegte a tűszüneti feltételeket.

2025. február 11. 20:34

Az izraeli kormányfő az izraeli biztonsági kabinet kedd esti ülése után nyilatkozott – írja a Magyar Nemzet. Ahogy korábban a Mandiner is megírta, Donald Trump is ultimátumot adott a Hamásznak, hogy ha a palesztin terrorszervezet nem adja át az összes nála lévő izraeli túszt szombatig, akkor az véget vethet a tűzszünetnek. A túszcsere azután szakadt meg a két fél között, hogy a terroristák állítása szerint Izrael megszegte a tűzszüneti feltételeket.

Ezt is ajánljuk a témában

Benjámin Netanjahu izraeli elnök megerősítette a Donald Trump által a Hamásznak címzett ultimátumot, amelyben felszólította a terroristákat a foglyok átadására. Erre amiatt került sor, mert a Hamász határozatlan időre felfüggesztette a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok átadását, mivel az izraeli hadsereg (IDF) szerintük megszegte a tűszüneti feltételeket azzal, hogy továbbra is bombázta az övezetet és akadályozta a gázai lakosság északra költözését. Az izraeli fél visszautasította ezeket az állításokat és Netanjahu mostani kijelentése alapján készen áll arra, hogy az IDF ismét benyomuljon Gázába és folytassa a terroszervezet elleni harcot. Ezzel egy új fejezetébe léphet az izraeli–palesztin háború.

Donald Trump a Fox Newsnak adott interjújában korábban kijelentette, hogy a palesztinoknak nem lesz visszatérési joguk a Gázára vonatkozó terve alapján. Az amerikai elnök megerősítette, hogy „birtokba kívánja venni” a Gázai övezetet, és azt mondta, hogy akár hat különböző helyszín is lehet, ahol a palesztinok Gázán kívül élhetnének.

Ezt is ajánljuk a témában

Mit akar Trump Gázában?

Videó

Trump második elnökségének külpolitikai doktrínáját eddig a következő mondattal lehetne jellemezni: „Miért ne tehetném meg?”

Az amerikai elnök a Biden-kormányzattal ellentétben egy sokkal határozottabb politikát folytat Izrael és a palesztinok kérdésében. A Fehér Házban lezajlott találkozó alkalmával Benjámin Netanjahu társaságában az amerikai elnök kijelentette, hogy elkötelezett Izrael támogatása mellett, és támogatni fogja szövetségesét abban, hogy elpusztítsa a Hamászt és kiszabadítsa az október 7-én elrabolt túszokat. 

Nyitókép: Oliver Contreras / AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
europész
2025. február 12. 00:00
Nagyon ugy nez ki,hogy veget vetnek a tuzszunetnek.Amit derekig leromboltak majd bokaig ismet lerombolnak.A palesztin beduinok mehetnek a sivatagi oshazajukba tevehakcsarnak.
gilou-berger-le-bobo-ugandais-2
2025. február 11. 22:56
A Gázában történtek emberiesség-ellenes bűncselekmény volt, akkor is, ha a mandiner cionista cenzorzsidóinak ez nem tetszik.
antidarwin
2025. február 11. 22:32
A Hamász alapokmányában a mai napig alaptétel, miszerint el kell pusztítani Izraelt. Akik itten az egyszem félig döglött agysejtjükkel nácizzák Izraelt vagy Netanjahut (vagy Trumpot), pusztán csak az idiotisztikus fantazmagóriájuknak ellentmondó tényekkel nem óhajtanak szembesülni. Ugyanis amíg Izraelben 2023 október 7-ig nyugodtan vállalhattak munkát gázai palesztinok, és kaptak is munkát, addig sem Gázában, sem a környező arab országokban nem engedtek be izraeli polgárokat. Ki is náci? Aki jól táplált, felhízlalt tömeggyilkos foglyokat ad át a másik félnek százszámra cserébe agyonkínzott, csonttá-bőrré éheztetett három civil fogolyért? És ilyen agyhalottak jának ide kommentelni! Ajvé!
counter-revolution
2025. február 11. 21:56
„Aki meg akarja akadályozni egy palesztin állam létrehozását, támogatnia kell a Hamász megerősítését és a Hamásznak való pénz átutalását… Ez a stratégiánk része, hogy elszigeteljük a gázai palesztinokat a ciszjordániai palesztinoktól.” - Netanjahu, 2019. március
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!