Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az argentin elnök jelképes eszközt adott az amerikai milliárdos kezébe.

A Mandiner is beszámolt róla, hogy Javier Milei argentin elnök a 2023-as választási kampány során meglehetően látványos eszközhöz nyúlt. A politikus határozottan nekiment a baloldali erőknek, amelyek szerinte tönkretették a gazdaságot.
Láncfűrészt lóbálva a kamerák előtt anarchista-kapitalistának és ultraliberális libertariánusnak nevezte magát,
és azt ígérte, hogy inkább levágja a saját kezét, mint hogy összeálljon a hagyományos politikai erőkkel, amelyeket egyszerűen kasztnak nevezett. Megválasztásakor kitörést ígért az utóbbi kilencven év hibás gazdaságpolitikájából, teljes deregulációt, az állam visszavonulását a társadalom életéből, alacsony adókat – de nagy megszorításokat.

A The Telegraph pénteken arról számolt be, hogy az argentin elnök azóta is fontos szimbólumként tekint a láncfűrészre.
Sőt, egy új videót közöltek arról, hogy egy láncfűrészt ad át Elon Musknak.
A jelképek szintjén itt valószínűleg arról lehet szó, hogy az amerikai milliárdosnak szüksége lehet erre a szerszámra, annak érdekében, hogy „könnyebben meg tudjon küzdeni az amerikai bürokráciával” most, hogy fontos feladatokat fog kapni az új amerikai elnöktől, Donald Trumptól.
A felvételt itt tudja megtekinteni:
Nyitókép: ANGELA WEISS / AFP