Elszigetelték, ellehetetlenítették, be akarták tiltani: példátlan módon előretört az AfD Németországban

2025. február 04. 10:37

Az új közvélemény-kutatás szerint ráadásul Alice Weidel a legszimpatikusabb kancellárjelölt a németek számára.

2025. február 04. 10:37
Alice Weidel

Az egyik legújabb közvélemény-kutatás sok érdekességet elárul Németországgal kapcsolatban – írja az Independent

A brit lap már most arról számolt be, hogy az eredmények ismeretében egyre többen kezdtek el rettegni a közép-európai országban, hiszen az új jobboldali erő, az Alternatíva Németországért (AfD) párt a hatalom megszerzésének küszöbén állhat. Az Independent arra a megállapításra jutott, hogy a párt számára óriási segítséget adott Elon Musk azzal, hogy nyíltan az AfD mellett kampányolt.

A Mandiner is beszámolt róla január végén, hogy élő videókapcsolaton keresztül jelentkezett be az AfD kampányrendezvényére Elon Musk a németországi Halléban.

Felemelő érzés büszkének lenni a német kultúrára, a német értékekre, és nem elveszíteni azt valamiféle multikulturalizmusban, amely mindent felhígít”

– jelentette ki Musk a hallgatóság előtt, akik között ott ült Alice Weidel, a párt kancellárjelöltje is. „Nagyon izgatott vagyok az AfD miatt, szerintem ti vagytok Németország legnagyobb reménysége... küzdjetek Németország nagyszerű jövőjéért” – mondta az X tulajdonosa.

A brit lap bemutatta a legújabb közvélemény-kutatás konkrét eredményét is.

Eszerint a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) 27 százalékon áll, mindössze két százalékkal előzve meg a 25 százalékon álló AfD-t.

A szocdemek messze lemaradva a harmadik helyen állnak mindössze 15 százalékkal, a Zöldekkel pedig a megkérdezettek 13 százaléka szimpatizál.

A kancellárjelöltek népszerűsége

Az Independent arra is rámutatott, hogy az AfD jobboldali vezetője,

Alice Weidel a németek számára egyértelműen a favorit a kancellárjelöltek közül, ugyanis a megkérdezettek 35 százaléka vele szimpatizál,

jóval megelőzve a CDU 26 százalékon álló jelöltjét, Friedrich Merzet. Olaf Scholz mellett pedig csak a megkérdezettek 15 százaléka áll ki.

Hétfőn kiderült, hogy Orbán Viktort felhívta Alice Weidel, és találkozót kért tőle. „Jövő héten Budapesten fogadom őt” – szögezte le a magyar miniszterelnök.

 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: JENS SCHLUETER / AFP

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orygabor
2025. február 10. 11:48
A két majom meg csak bohóckodjon a kamerák előtt.
atti64
2025. február 04. 18:47
HAJRÁ ADF!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!TAKARITSÁTOK KI A PATKÁNYOKAT AZ ORSZÁGBOL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nasi12
2025. február 04. 13:48
A tiltott gyümölcs mindig édesebb :)
Barna Kutya
2025. február 04. 13:43
Hajrá AfD!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!