A Stasi, akárcsak más kelet-európai titkosszolgálatok, besúgók hálózatával figyelte meg a társadalom minden szegletét. Az „államellenes tevékenység” elnyomása nem mindig nyílt elhurcolásokkal történt: az ellenségnek tekintett személyeket módszeresen ellehetetlenítették, ellehetetlenítették a munkájukban, továbbtanulásukban, és folyamatos zaklatásokkal tették elviselhetetlenné az életüket.
A bűn? Gyakran csupán egy gondolat, egy vélemény vagy egy mondat, amelyet Mielke saját találmányával, az „ideológiai diverzió” rugalmas fogalmával kategorizáltak.
Az NDK nemcsak a jelenlegi ellenállástól rettegett, hanem attól is, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá a jövőben. Így minden lehetséges ellenséget már csírájában elfojtott – ezzel pedig nemcsak az egyének, hanem az egész keletnémet társadalom szellemét is megnyomorította.
A Stasi története figyelmeztetésként is szolgál: nem csupán a szovjet megszállás kényszerszülte következménye volt, hanem az elnyomás önálló mechanizmusává vált. Az NDK olyan tökéletes rendőrállamot épített ki, amely még a Szovjetunió reformfolyamatainak is ellenállt.
Míg a Szovjetunió a ’80-as évek végén a glasznoszty és a peresztrojka útjára lépett, Kelet-Berlin mereven elutasította Moszkva „túlzott nyitottságát” – olyannyira, hogy egyes szovjet híradásokat be is tiltottak az országban. A Stasi tehát nem csupán a külső elnyomás terméke volt, hanem a régió saját, belső elnyomó gépezete is.
Ez pedig arra figyelmeztet, hogy az elnyomásra való hajlam nemcsak ideológiai, hanem rendszerszintű és emberi természetből fakadó jelenség is lehet.
A Stasi 75 évvel ezelőtti megalapítása egy olyan korszak szimbóluma, amely már lezárult, de tanulságai még ma is érvényesek.
A modern világban a bürokrácia és a technológia összefonódása új kihívásokat teremt, és bár a Stasi története egy zsákutca volt a közép-európai történelemben, rávilágít arra, milyen veszélyeket rejthet magában egy olyan állam, amely az ellenőrzést és a racionalizálást mindenek fölé helyezi.
Ahogy az ipari társadalom az információs korszakba lép, érdemes felidézni a múlt zsarnokságainak kudarcait – mert csak így biztosíthatjuk, hogy a 21. század ne ismételje meg a 20. század legnagyobb hibáit.