Mifelénk a kommentszekció O1G-fanatikusa is tud olyat, mint a hamburgi értelmiségi hetilap nagy karriert befutott újságírója.
Úgynevezett „kommentárral” ajándékozta meg olvasóit a Die Zeit külpolitikai rovata újév napján, az Európai Unió magyar soros elnökségének témájában,
szabadfordításban „Végre elhúzott!” címmel.
A „kommentár” ugye határműfaj a véleményközlés és a tényközlés között, „feladata a tények és adatok közötti összefüggések bemutatása, az objektivitás megtartása mellett” – tanuljunk hát egy kis objektív újságírást a szerzőtől, Ulrich Ladurnertől, lássuk, hogy is kell az olyat csinálni.
Felütésképpen megtudjuk:
január elsejével távozott Orbán Viktor – de nem, nem a miniszterelnöki tisztségből, „az túl jó hír lenne az év elejére”.
Hanem az EU soros elnökségét adja át, azt ugyanis a rotáció miatt „muszáj” neki. Már itt látjuk, hogy bámulatosan mértéktartó szerzőről van szó, aki nem írja, hanem csupán sejteti, hogy Orbán foggal-körömmel ragaszkodott volna ugyan az örökös soros elnöki pozícióhoz, de mivel „muszáj” volt neki átadnia a stafétát, végül sikerült őt mégis eltakarítani.
Ezt követően megtudjuk: a soros elnök feladata, hogy a rendelkezésére álló hat hónapban „a lehető legtöbb jogalkotási eljárást” zárja le – hogy aztán a szerző ennek alapján lesújtó bizonyítványt állítson ki Orbánról.
A magyar miniszterelnököt az ilyen kemény európai aprómunka „nem érdekli”
– szögezi le Ulrich Ladurner –, bizonyítékként lobogtatva a számokat: míg előtte Spanyolország nem kevesebb mint 68, Belgium pedig 69 eljárással kapcsolatban zárta le a tárgyalásokat, a magyar elnökség során mindösszesen nyolc eljárás fejeződött be. „Az elmúlt években egyetlen más kormány sem ért el olyan keveset, mint Orbáné”.
Zavartan tekintget ilyenkor körbe az ember, megnézi újfent a fejlécet, tényleg „Die Zeit” van-e ráírva,
valóban a New Yorktól és Washingtontól Sanghajon át Moszkváig világszerte külön helyszíni szerkesztőségekkel rendelkező „tekintélyes” lapot olvassa-e, és valóban az „Európa-szerkesztőség” vezetője követte-e el ezeket a magyarázó-világmegfejtő sorokat.
Mert bennünk csak a kérdések számát sikerül növelnie úgynevezett „érvelésével”:
vajon a 2019 második felében zajlott finn elnökség idején is az Orbán nemtörődömsége miatt esett vissza drasztikusan azon eljárások száma, amelyeket (jellemzően többéves folyamat végén) sikeresen zárt le együttes erővel az Európai Parlament és a Tanács (adott esetben az Európai Bizottsággal folytatott háromoldalú egyeztetés nyomán), vagy ott esetleg az volt az ok, hogy választási évben jártunk, és az elnökség ideje alatt a Parlament még a szakbizottsági alelnökök megválasztásával és a biztosjelöltek meghallgatásával volt elfoglalva?
Nem vagyok „Európa-szerkesztőség” vezetője,
de még így is a triviális tények egyikeként tartom számon, hogy az uniós intézmények a mindenkori európai parlamenti választások időpontját megelőző 12 hónapban felpörgetik a jogalkotást, kiszórnak minden lehetséges anyagot, szabadságstopot rendelve el a munkatársak körében – a szenior szakreferenstől kezdve a szerződéses fordítóig mindenki azon gürcöl, hogy még az adott ciklusban átmenjenek a több éve rágott kezdeményezések –, hogy aztán június közepétől mindenki pótolhassa az elmaradt pihenést. Ilyenkor lehet lenyaralni-leőszölni a túlórákat, pótolni a munkamennyiség miatt hanyagolt továbbképzéseket – az európai szemeszterhez kapcsolódó rutinfeladatok és az előző évi zárszámadás szokásos eljárásai mellett semmiféle nagyszabású jogalkotási munka nem zajlik a falak között,
hívják bárhogy is a Tanács soros elnökét.
2024 második félévében mindezek a körülmények kiegészültek a Tanács tagjai körében bekövetkezett olyan fordulatokkal, mint a német kormány bukása és francia kormányválság – erre Ulrich Ladurner, a brüsszeli tudósító határozottan kijelenti, hogy azért volt kevés az új európai parlamenti és tanácsi rendelet, mert az Orbánnak büdös a munka.
Ez ráadásul – folytatja az újságíró – éles ellentétben áll azzal a mottóval, hogy „Make Europe Great Again”.
Tehát, ha jól értjük, Orbán a jogszabályok alacsony számával akadályozta Európát a naggyá válásban:
ha például keresztülvert volna három tucat újabb határozatot „az oroszországi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről”, és szankciós listára tette volna a Nutellát és/vagy (horribile dictu) a dubaji csokit, érdemben növekedtünk volna úgy gazdaságilag, mint társadalmilag.
Ehelyett képes volt békemissziókkal elszórakozni az időt. Szégyellje magát a kormányfő a destruktív magatartásáért, de mélyen.
Erre a következtetésre jut természetesen a „kommentár” szerzője is, idézném is, mert magam se tudnék független-objektívebbet: Ulrich Ladurner úgynevezett megállapítása szerint „egyetlen uniós kormányfő sem okozott annyi kárt az Európai Uniónak, mint Orbán Viktor. Ahol csak lehet, blokkol és békétlenséget szít. Ha valaki megpróbálta kicsivé tenni Európát, az Orbán volt. Pont ő akarná most naggyá tenni? Valójában természetesen valami egészen mást értett a mottója alatt: azt hogy »Make Orbán Great Again«”.
Miután ebbe így belelovalta magát a szerző, nem marad más hátra, mint hogy megfogalmazza igen eredeti követelését:
keményen kell fellépni Orbánnal, és kifejezetten „Orbánnal, nem pedig Magyarországgal szemben” – mégpedig a kohéziós források elvonásával.
Nem vicc: „A pénzeket visszatartani, a pénzügyi segítségnyújtásból visszavenni, elszigetelni” –
ezzel a végletekig Magyarország-kímélő verdikttel zárul a balliberális Die Zeit írása, amely valójában elégedettséggel tölthet el minket: mifelénk a kommentszekció egységsugarú O1G-fanatikusa is tud olyat, mint a hamburgi értelmiségi hetilap nagy karriert befutott, jól fizetett, régi motoros szerkesztőségvezetője.
A Die Zeit online szerkesztője egyébként a cikkhez tartozó képleírásban és a cikk internetes címében
következetesen „Victor” Orbánnak írja a magyar miniszterelnök nevét
– egy újabb jele ez annak, hogy Olaf „Solc” országának elitlapjánál már a precizitás is elfogyott. Objektivitás meg tán soha nem is volt.
(Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az új etyeki egészségháztól valószínűleg a legmegátalkodottabb mindenszarista is el lenne ájulva, ha Burgenlandban bukkanna rá. Francesca Rivafinoli évértékelője, II. rész.
Ezt is ajánljuk a témában
Mi a közös a vizslási fejlesztőszobában, a győri robotcellában és a ceglédi sgrafittóban? Hogy valószínűleg egyikről se hallottunk a Facebookon. Francesca Rivafinoli évértékelője, I. rész.
Ezt is ajánljuk a témában
Vajon mennyire veri át a híveit az, aki Angliában gúnyolódva hanyatlónyugatozik, azt sugallva, hogy ott minden rendben – Magyarország ellenben mindjárt összeomlik? Francesca Rivafinoli írása.
A helyzet szinte nevetséges lenne, ha nem volna szomorú.
Magyar Péter szövetségese hallani sem akar a békéről.
Mondja, kérem, ön is elhatározta, hogy a szentévben több hidrogénezett kókuszzsírt fog enni? Francesca Rivafinoli írása.
Mégsem volt teljesen sikeresen a damaszkuszi találkozó.
Ezt csak a totálisan elvakultak nem látják.
„Itt a polgárok akarata számít, nem pedig egy amerikai milliárdos kiszámíthatatlan nyilatkozatai” – írta a német kancellár.
Edzője megdicsérte magyar labdarúgó-válogatott hátvédjének teljesítményét az Everton elleni bajnokit követően.
Félő, hogy ez csak apró fellángolás.
