Imane Helif, a két lábon járó balsors – kibontakozóban az újabb botrány
A párizsi olimpián világméretű botrányt kavart, és azóta sem áll le. Imane Helif felszólított a sportolók zaklatásának befejezésére.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Azóta sem tudják, miért tartóztatták le Teheránban, de már haza is ért.

Cecilia Sala olasz újságíró visszatért Rómába, miután kiszabadult egy iráni börtönből – számolt be a CNN.
Sala az Il Foglio című olasz napilap riportere, amely szerint az újságírónő szerda délután szállt le Rómában.

„Újságírónk leszállt a Ciampino repülőtéren, miután 21 napos fogság után ma reggel kiszabadult a teheráni Evin börtönből”
- tette közzé az újság az X-en.
Az Il Foglio arról is beszámolt, hogy a római repülőtéren Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Antonio Tajani külügyminiszter és miniszterhelyettes, valamint Sala szülei fogadták őt.
A Chora Media olasz hírügynökség közölte, hogy Sala december 12-én hagyta el Rómát, és Teheránban több interjút is készített majd váratlanul letartóztatták.
Az IRNA iráni állami hírügynökség az iráni kulturális minisztériumra hivatkozva a múlt hónapban azt közölte, hogy Salát „az Iráni Iszlám Köztársaság törvényeinek megsértése” miatt tartóztatták le.
Antonio Tajani olasz külügyminiszter néhány nappal az őrizetbe vétele után azt mondta, hogy „nem ismerjük a vádakat.” Azóta se derült ki, hogy mi volt a vád, valamint az sem, hogy végül miért engedték el mégis az újságírót.
Nyitókép: Cecilia Sala a szüleivel /Palazzo Chigi press office / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A párizsi olimpián világméretű botrányt kavart, és azóta sem áll le. Imane Helif felszólított a sportolók zaklatásának befejezésére.
