Döntött a bíróság: nem büntetik meg Trumpot

2025. január 10. 16:13

A New York-i „hallgatási pénz”-üggyel akarták elérni, hogy Donald Trump elveszítse a választást, állítja a megválasztott elnök. A bíró sok kitartást kívánt Trumpnak második hivatali idejére.

2025. január 10. 16:13

Donald Trump mellett és ellen tüntető csoportok gyűrűjében kezdődött meg pénteken magyar idő szerint délután fél négykor a megválasztott elnök bírósági tárgyalása, amelyen az érintett távkapcsolásban vett részt, ügyvédjével, Todd Blanche-sal együtt Mar-a-Lagóból, a háttérben amerikai zászlókkal.

S bár korábban is sejthető volt, valószínűleg papírformává akkor vált az egész eljárás vége, amikor Josh Steinglass ügyész közölte az NBC tudósítása szerint, hogy 

feltétel nélküli szabadlábra helyezést javasol az ügyészségnek,

elsősorban azért, mert Trump elnökként másképp nehézkesen tudná ellátni feladatát, vagyis „szolgálni az amerikai népet”.

Steinglass hosszasan sorolta fel sérelmeit Trumppal szemben, úgy mint „a bíróság és családjaik elleni könyörtelen támadások”, „közvetlen támadás a jogállamiság ellen”, ráadásul kijelentései és lépések magát a büntető igazságszolgáltatási rendszert is fenyegetik. Nehezményezte, hogy Trump ezt a pert „korrupt boszorkányüldözésnek” nevezte többek között, és az ügyészséget is megtorlással fenyegette. Steinglass szerint Trump „maradandó károkat okozott a büntető igazságszolgáltatási rendszerről alkotott közfelfogásban”.

Trumpot mindez nem igazán hatotta meg, elismételte vádjait, miszerint a New York-i ügyészek azért indították ellene a hallgatási pénzes ügyet, hogy ellehetetlenítsék az elnökválasztási kampányát; és elveszítse a választást. S azt is hozzátette ismét, hogy mindez „egy politikai boszorkányüldözés volt”. Hozzátette: „teljesen ártatlan vagyok. Nem tettem semmi rosszat”

Mindemellett Steinglass közölte, hogy „egy gondosan kiválasztott esküdtszék” hozott egyhangú elmarasztaló ítéletet, amelyet mindenképpen tiszteletben kell tartani.

Ez az ítélet pedig nem más, mint amiképpen Juan Merchan bíró a felszólalások után kihirdette:

Mind a 34 vádpontban feltétel nélkül felmentik a megválasztott elnököt, miközben pro forma elítélik.

Ráadásul a bíró sok kitartást kívánt Trumpnak második hivatali idejére.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint korábban megírtuk: Donald Trumpot január 10-én pénteken ítélik el a hallgatási pénzek ügyében, de nem valószínű, hogy börtön vagy bármilyen más büntetés várna rá. Önmagában az, hogy mindössze tíz nappal a január 20-i beiktatása előtt kell megjelennie a döntéshozók előtt ugyancsak példátlan.

Mint ismert, az ügy középpontjában azok a vádak álltak, amelyek szerint Trump nagy összegeket fizetett azért, hogy elnémítsa a Stormy Daniels felnőttfilmessel és egy másik nővel folytatott állítólagos házasságon kívüli viszonyáról szóló híreszteléseket – ez az úgynevezett „New York-i hallgatási pénz”-ügy.

Mint az NBC News emlékeztet, Juan Merchan bíró a múlt héten kijelentette, hogy valószínűleg feltétel nélküli felmentést ad Trumpnak, olyan ítélettel, amely lehetővé teszi, hogy az ítélet érvényben maradjon további szankciók, például börtönbüntetés nélkül.

Minderre arra kerül egyáltalán sor, mert a Legfelsőbb Bíróság nemrég 5-4 arányban úgy döntött, hogy elutasítja Trump kérelmét az eljárás megszüntetésére. Trump azt mondta, hogy szerinte ez „tisztességes döntés”, és jelezte, hogy valószínűleg fellebbezni fog.

***

Nyitókép: Jeenah Moon/ AFP

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert-N
2025. január 10. 19:41
varga-judit 2025. január 10. 19:31 Háborúk, szankciók, védővámok, duplájára emelt NATO kiadások. Szuper kis 4 év lesz! De abban biztosak lehettek, hogy a szar is cukorként lesz eladva nektek, ti pedig habzsolni fogjátok. -------- Igen teljesen biztosak vagyunk benne te barom, főleg, hogy Hugyos Józsi patyolat tisztára mosta a kábítószeres köztörvényes fiacskáját.
varga-judit
2025. január 10. 19:31
Háborúk, szankciók, védővámok, duplájára emelt NATO kiadások. Szuper kis 4 év lesz! De abban biztosak lehettek, hogy a szar is cukorként lesz eladva nektek, ti pedig habzsolni fogjátok. 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Hobby024
2025. január 10. 19:30 Szerkesztve
A sok szaros szájú szektásnak. Donald Trump: "Make America Great Again". Az Obama és a Biden-adminisztrációval szemben, akik háborúk sorát indították a demokrácia exportra, az emberi jogok, a dicső szabadságjogok és sok egyéb hablattyra hivatkozva, most szembesülhetnek a pőre valósággal. Trumpnak egyetlen dolog fontos: az USA. Nem Ukrajna, nem az EU, nem a néger, nem a buzi, hanem csak az USA érdeke. Ez kurvára nem tetszik az álszent, szemforgató brüsszeli elitnek, akiknek szembejött a valóság. Pontosan úgy, mint nektek messiásváróknak. El lesztek tiporva a hazug brüsszeli elittel egyetemben, mert annyira buták vagytok, hogy nem látjátok, mi történik a világban, mik a realitások, mi a történelmi helyzet és hogy az egész EU handabanda a jogállamról, a dicső Ukrajnáról mind-mind hazugság volt.
gullwing
2025. január 10. 19:28
Melyik is volt az az elnök akit leszopott Mónika az ovális irodában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!