CPAC-vezér: Politikai zarándoklatnak számít Magyarországra jönni
Bejelentette Szánthó Miklós és Matt Schlapp, hogy mikor lesz az idei CPAC, és azt elárulták, kit hív majd Donald Trump, ha Európát akarja hívni.
„Az EU legnagyobb országa nyíltan megsértené az uniós jogszabályokat, oly módon, ahogyan azt csak Orbán Viktor merte megtenni” – mondta a német kancellár.
Megbocsáthatatlan hibának nevezte Olaf Scholz német kancellár szerdán a német szövetségi parlament alsóházában (Bundestag) elmondott beszédében azt, hogy a konzervatív politikai erők az általa szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) támogatására számítanak a menekültpolitika szigorítására vonatkozó javaslatukhoz.
A menedékjog biztosítása a német jogszabályok és értékek stabil, sarkalatos eleme, ezt nem szabad megbolygatni
– jelentette ki a kancellár a menekültpolitika reformjáról folytatott vitában. Beszéde után az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) javaslatot nyújt be a parlamentben arról, hogy fokozzák a biztonsági intézkedéseket és zárják le a szárazföldi határokat az illegális bevándorlók előtt. Olaf Scholz arról beszélt, hogy Németországnak történelmi felelőssége a menedékjog biztosítása tekintettel az ország náci múltjára.
Akkoriban a német és európai zsidókat fordították vissza a határokon. Németország soha nem engedheti, hogy ez újra megtörténjen”
– fogalmazott.
A Friedrich Merz vezette CDU javaslatait már szerdán elfogadhatja a Bundestag az AfD támogatásával. A javaslatok szerint a jövőben a határon visszafordítanának minden olyan bevándorlót, aki érvényes okmányok nélkül érkezik, és megvonnák a német állampolgárságot azoktól a kettős állampolgároktól, akiket valamilyen súlyos bűncselekmény miatt elítéltek. Olaf Scholz szerint
a CDU indítványai felületes megoldások, amelyek rombolják a jogállamot és az Európai Unió alappilléreit.
„Az EU legnagyobb országa nyíltan megsértené ezzel az uniós jogszabályokat, oly módon, ahogyan azt csak Orbán Viktor merte megtenni” – mondta a német kancellár, megjegyezve, hogy német kancellár soha korábban nem tett volna ilyet, „egy német kancellár nem lehet hazárdjátékos”. A második világháború óta „demokrata törvényhozóink körében mindig is világos konszenzus volt azt illetően, hogy nem fogunk szövetséget kötni a szélsőjobboldallal” – fogalmazott Scholz.
(MTI)
Nyitókép: dpa Picture-Alliance via AFP