Salvini figyelmeztette Brüsszelt: Eljön még az idő, amikor szükségük lesz a támogatásunkra

2024. július 24. 15:30

Az olasz politikus szerint az Európai Parlament rosszul indított a jobboldal kizárásával.

2024. július 24. 15:30

Nyitókép: ALESSANDRO BREMEC / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

A jobbközép és a jobboldal részeinek kizárása az európai parlamenti bizottságokból nem bölcs döntés, ha így indítanak, rosszul kezdenek – mondta Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője azután, hogy pártja, amely a Patrióták Európáért frakció tagja, egyetlen bizottsági vezetői posztot sem kapott az EP-ben.

Matteo Salvini sajnálatát fejezte ki, hogy „Brüsszelben egyesek nem tartanak tiszteletben, olaszok és európaiak szavazatát kizárva, olyan pártokat, melyekre több millióan voksoltak” a júniusi európai parlamenti választásokon.

„Ha így tesznek, rosszul indítanak, (...) szükségük lesz a támogatásunkra” – mondta a Liga politikusa, aki július 8-án jelentette be, hogy a jobboldali olasz párt az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsaládból kilépve a Patriótákhoz csatlakozik.

A Liga EP-képviselője, a Patrióták Európáért egyik alelnöke, Roberto Vannacci közösségi oldalán megjegyezte, „a nép jobbra szavazott, de az Európai Unió balra tolódik! Ezt gondolom Ursula von der Leyenről és az Európai Parlament első napjairól.” A Liga a Patrióták Európáért tagjaként egyetlen helyet sem szerzett az Európai Parlament szakbizottsági elnökeinek és alelnökeinek keddi megválasztásán.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. július 27. 10:56
Lalii, a Moslék Koalíció a megfelelő helyen, a pöcegödörben…
Lajoss
2024. július 25. 17:23
A szélsőjobb a megfelelő helyen…a fasorban…😉
Kovács Ubul
2024. július 24. 23:40
"Apád faszát!" /Prüsszel/
auditorium
2024. július 24. 20:04
Ursu. kiszámolta, mennyi szavazat kell neki, h. maradjon a posztján újabb 5 évig és a Zöldeket vette rá főleg, h. a Néppártra szavazzanak, akkor beveszi őket a koalicióba (Néppárt. szoc.dem, liberálisok és a Zöldek) A Patriotákat úgy tudta félreállitani, h. a hivatalos média "szélsőjobbnak", Németo-ban az AfD-ot nácipártnak kiáltották ki, igy sok szavazó meggondolta magát vagy távol maradt a szavazástól. Önkritikát nem ismer az EU-vezetés, más országoktól NEM fogad el semmiféle kritikát. A két nagyobb tagország összezár kinjában, bár nem élveznek vezetői nagy szimpátiát. Sch. is bejelentette, h. jövőre ismét indul. Befejezik a nagy OPUS-t: Ukrajna határidő nélküli támogatását, fegyverszállitást, orosz szankciókat, a külső határok megszüntetését, az EU-Egyesült Államok létrehozását. Közben Európa energiahiánnyal küzd, Piacán az USA és Kina marakodik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!