Boris Kálnoky: Politikai bravúr a Patrióták Európáért létrehozása

2024. július 03. 14:11

Kálnoky szerint Európában sokakat meglepett az új frakció megalakítása. A Napi Aktuális című műsorban elmondta: a Patrióták Európáért erős pártcsaláddá válhat.

2024. július 03. 14:11

Nyitókép: Boris Kálnoky Facebook-oldala

 

Boris Kálnoky az MCC Média Iskolájának vezetője a Hír TV műsorában beszélt a Patrióták Európáért elnevezésű új frakció lehetőségeiről. Kálnoky kijelentette: a pártcsalád hirtelen feltűnése egy hihetetlen politikai bravúr. 

Az AfD azon nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint „egyelőre nem csatlakozna” a szakértő elmondta: savanyú a szőlő, nincs helye a német pártnak a frakcióban. 

„Ha megnézzük azokat a pártokat, amelyek ott vannak már, vagy amelyek potenciálisan csatlakozhatnak, akkor azt vesszük észre, hogy ezek kormánypártok, vagy olyanok, amelyek belátható időn belül kormányra kerülhetnek. Az AfD-nek nincs ilyen potenciálja, mert nem lép velük senki koalícióra Németországban. Ez már kizáró ok” – mondta Boris Kálnoky. 

Hozzátette: a Fidesznek tekintettel kell lennie a mindenkori német kormányra, így nem is léphet szövetségre egy olyan pária párttal, mint az AfD, mert azzal rontaná a német-magyar kapcsolatokat. Ráadásul a lengyel PiS, amely szintén potenciális csatlakozó lehet, szintén nem kedveli az AfD-t. 

Mit szólt Európa az új pártcsaládhoz? 

Az európai reakciókkal kapcsolatban Kálnoky elmondta: senki nem számított a Patrióták csoportra. 

„Mindenki meglepődött, szerintem ezt senki sem látta jönni. 

Még két héttel ezelőtt ott tartottunk, hogy minden szakértő azt mondta: »Szegény Orbán, teljesen el van szigetelve. Még Meloni se akar vele dolgozni.« S akkor puff a semmiből létrehozott egy új pártcsaládot, ami ahogy elnézem valóban elég erős lesz. Még erősebb, ha együtt tudna működni az Európai Konzervatívokkal és Reformistákkal” – fejtette ki az MCC Média Iskolájának vezetője. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. július 03. 16:35
„Mindenki meglepődött, szerintem ezt senki sem látta jönni. " Ezt ő mondta? Akkor ő is csak egy pesti suttyó. Rajtuk kívül más így nem beszél.
Akitlosz
2024. július 03. 16:33
"Ez már kizáró ok” – mondta Boris Kálnoky." MIÉRT? Miért elvárás, hogy csak olyan pártok léphetnek be a frakcióba, amelyekkel a bolsevisták meg a liberálisok hajlandóak együtt kormányozni? Akkor ez is csak egy újabb áljobboldali frakció.
Kétes
2024. július 03. 16:25
Nem véletlenül mondta Orbán, hogy Európa 20 országában olyan párt lett a legnagyobb az EU parlamenti választásokon, akik viszont nem tagjai a Néppárt, szocialisták és liberálisok érdekszövetségének. Ezek hárman az egyes országokban nincsenek együtt hatalmon, de az unióban jól elosztották egymás között a koncot. Külön-külön is meg lehet azországokat nézni, de Németország a legjobb példa. Ott a CDU-CSU a legnagyobb, de nincs hatalmon. Európában viszont Scholzék támogatják a CDU-s von der Leyent. De a másik két nagy ország, Olaszország és Franciaország nem kapott semmit. Orbán egy zseni. Akkor is, ha az EU-s hatalmi gépezet, Sorosékkl karöltve végül felülkerekedik. Reméljük a demokratikus akarat (népakarat?) győzni fog!
Kétes
2024. július 03. 16:25
Várjuk ki a végé! Orbán összegyűjti azokat a kisebb pártokat, akik Meloni és LePen mellett kis utánfutók voltak vagy másutt tengődtek. Még az is lehet, hogy elfogynak Meloniék mellől a pártok, mert egy EP frakcióhoz ha jól értem 7 országból kell összejönnie 23 képviselőnek. Akkor azután széttárják a karjukat és azt mondják ők is, hogy nincs mit tenni, csatlakozunk az Orbán frakcióhoz. (Úgy mint 97-98-ban, a KDNP, a kisgazdák, az MDF.) A Néppárt (Weberék) is aggódhat, hogy tőlük is leválik néhány kisebb párt, mert ezek csak a nagyobbhoz húzás elve alapján csapódtak Néppárthoz. Hihetetlen átrendeződés folyik az EU szintjén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!