„Teljesen elszigetelődött”: már Kínában is árgus szemekkel figyelik Orbán Viktor minden szavát

2024. december 04. 11:10

A magyar miniszterelnök egy korábbi beszéde került terítékre.

2024. december 04. 11:10
Orbán Viktor

Miközben a világ Donald Trump második elnökségére, és ezzel együtt a globális rend és az amerikai–kínai kapcsolatokat övező új bizonytalanságokra készül, kínai értelmiségiek felülvizsgálják azt a gondolatot, hogy a kelet felemelkedik, a Nyugat pedig hanyatlik – írja a South China Morning Post.

A lap szerint ezt a felvetést az elmúlt években a kínai hatóságok is előszeretettel hangoztatták, és idővel a közvélemény körében is visszhangra talált.

Ugyanakkor Kína gazdasági lassulással küzd, miközben az USA megőrizte előnyét a chipek és a mesterséges intelligencia terén.

Azonban nyilvánvaló az is, hogy a hidegháború utáni, az USA által uralt nemzetközi rend egyre inkább fenntarthatatlanná válik.

Ezt is ajánljuk a témában

A kínai lap emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök a múlt hónapban egy beszédében azt mondta, hogy a nyugati stratégia, amely a saját modelljét akarta ráerőltetni a világra, megbukott, és átadta a helyét egy olyan korszaknak, amelyben az ázsiai államok megmutatják, hogy képesek tartós hatalmi központokká válni.

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. december 04. 19:59
Az egész világ Bástya elvtárs szavait lesi… 😂🙉😂🙉😂🙉😂🙉😂🙉😂🙉😂🙉😂
canadian-deplorable
2024. december 04. 16:39
EU és NATO tagállamként nem tudom Orbán miért örül annak, ha a nyugat hanyatlik. A nyugatot, és benne Magyarországot is, nem elpusztítani kell és röhögve táncolni a romokon, hanem megmenteni a woke őrülettől és a WEF befolyásától és visszaterelni a jó, konzervatív, keresztény útra.
pipa89
2024. december 04. 14:58
Épelméjű ember egy több központú világra rendezkedik be, már amennyiben ezen a bolygón akarja folytatni az emberiség.
polárüveg
2024. december 04. 14:34
Ezer évekig Kína és India volt a világgazdaság súlypontja, egészen a nyugati gyarmatosításig, ill. ópiumháborúig. A keleti birodalmak szervezettsége lenyűgöző építészeti emlékeket hozott létre nemcsak itt, hanem Japánban, Koreában, a khmer Angkorban, és így tovább. De ehhez szellemi és kultúrális csúcsteljesítmények is járultak, így jöhettek létre az épületekben kifejeződött teljesítmények. Valójában egy visszabillenésnek lehetünk tanúi az ázsiai gazdasági erősödéssel. A régi államszervezési tapasztalatokat a kapitalizmus adaptációjával ötvözve lekörözik a kapitalizmus spekulációs szakaszát alkalmazó Nyugatot. Keleten a népeik jóléti áldozathozatalára építve erősítették fel az államaikat egytől egyig. Vajon a nyugati jóléthez szokott polgárok képesek lennének erre az áldozathozatalra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!