Az elemző szerint nagyon valószínű, hogy az AUR nem lesz egyedül magyarellenes irányvonalával a parlamentben. A többi párt álláspontját ebben a kérdésben az éppen aktuális érdekek szabják meg, de látensen mindenhol jelen van. „Az AUR volt a legjobban látható megjelenítője ennek, de az összes többi pártban jelen vannak a hasonszőrűek” – fogalmazott Pászkán Zsolt.
Mindent boríthat az új elnök
Az elemző arra is kitért, hogy az elnökválasztás második fordulójának továbbra is Calin Georgescu független jelölt az esélyese. Azt, hogy győzelmének milyen következménye lesz, még nem lehet tudni. Az elnök szerepe a román politikában általában nem túl erős, de van egy nagyon fontos feladata, amely döntő lehet, ugyanis az elnök jelöli ki a miniszterelnököt. Traian Basescu óta pedig az alkotmánybíróság gyakorlatilag szabad kezet adott az elnököknek arra, hogy kétszer jelölnek miniszterelnöknek – magyarázta.