Mindent is megígért a nyugati országoknak Szíria új vezére, csak oldják fel a szankciókat

2024. december 19. 09:17

Ahmed Huszein as-Sár szerint hiába indultak az Al Kaidából, ők már nem terroristák.

2024. december 19. 09:17

Nyitókép: AFP / SANA

Ahmed Huszein as-Sár – aki nemrég még Ibrahim Al-Dzsuláni névre hallgatott, és még mindig 10 millió dolláros vérdíj van kitűzve a fejére az Egyesült Államokban –  interjút adott a BBC-nek, amelyben azt követelte oldják fel a Szíriával szembeni szankciókat a nyugati országok. 

Mindazok után, ami történt, a szankciókat fel kell oldani, mert azok a régi rezsim ellen irányultak. Az áldozatot és az elnyomót nem szabad egyformán kezelni” 

– mondta.

A Tahrir as-Sám (HTS) nevű terrorszervezet vezetője tagadta, hogy az általa irányított csoport egy terrorszervezet lenne, és azt is hozzátette, nem akarja, hogy Szíriából Afganisztán legyen. Azt állította, nem céloztak civileket vagy polgári területeket, és úgy véli , ők valójában az Aszad-rezsim bűneinek áldozatai.

Arról is beszélt, hogy „hisz a nők oktatásában”. Arra a kérdésre, hogy az alkoholfogyasztás megengedett lesz-e, azt mondta: „Sok mindenről nincs lehetőségem beszélni, mert ezek jogi kérdések”.

Hozzátette, lesz egy „jogi szakértőkből álló szíriai bizottság, amely megírja az alkotmányt”. Ők fognak dönteni és bármelyik uralkodónak vagy elnöknek követnie kell majd a törvényt. A BBC szerint Sharaa az interjú során végig nyugodt volt, civil ruhát viselt, és igyekezett megnyugtatni mindazokat, akik szerint a terrorszervezet nem szakított szélsőséges múltjával. Ha a BBC hitt is neki, sok szíriai viszont nincs róla meggyőződve, hogy valóban demokratikus, liberális és befogadó irányba indulna el az ország jövője, ahogy azt többek között az Európai Unió külügyi főképviselője gondolja. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyúlgerinc
2024. december 19. 11:41
Majd lesz derűre ború.....
gebsi1
2024. december 19. 11:30
A lényeg és az igazság ott van a Gerilla posztban! Az unió idiótái meg hát megbas.....hagyjuk, .... Nem tudom szellemileg van-e még lejjebb.
Tasi János
2024. december 19. 11:16
Abu Bakr al Baghdadi az ISIS vezére, valódi nevén Shimon Elliot Mossad ügynök. groene.nl/artikel/abu-bakr-al-baghdadi-heet-eigenlijk-elliot-shimon Szívesen!
Tasi János
2024. december 19. 11:14
Rasputyin nem a tények barátja... A CNN ennyi Asszad rabot tudott előkeríteni, nyilván minden erőfeszítésük ellenére: youtube.com/watch?v=f9a-9j8I7TA
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!