(Bayrou a negyedik miniszterelnök, akit Emmanuel Macron idén elfogyaszt, kinevezésének célja pedig az, hogy az EU második legnagyobb gazdaságát sikerüljön kirángatni a gödörből.)
„Az időleges politikai fluktuáció eme pillanata véget ér majd, amint a nép szuverén akarata és kollektív intelligenciája révén úgy dönt” – mondta Le Pen. Hozzátette: „Akkor a nép új utat jelöl majd ki magának, az újjáéledés és újjáépítés útját”. Szerinte ez a pillanat eljön majd „olyan gyorsan, ahogy csak megengedik az intézmények. Ez azt jelenti, mint azt mind tudjuk, hogy nagyon hamar lesz, legfeljebb pár hónap múlva”.
A France24 leírja: Le Pen Franciaország felett még sosem bírt ekkora hatalommal, mint most. December elején megbuktatta Bayrou elődje, Michel Barnier jobbközép kormányát a szélsőbaloldallal közösen, 2027-ben pedig három sikertelen próbálkozás után minden eddiginél több esélye van az elnökség megkaparintására – hacsak meg nem akadályozza ebben egy bírósági döntés az Európai Parlamentben a Nemzeti Tömörülésnek juttatott pénzek szabálytalan felhasználásának ügyében. A március 31-re várt ítélet Le Pen számára akár börtönt és közügyektől való eltiltást is hozhat.