Kiderült: a szíriai győztes lázadókat dicsérte korábban a francia tanár gyilkosa

2024. december 17. 21:16

A HTS-t tartotta a legjobb dzsihadista erőnek.

2024. december 17. 21:16

Ismert: 2020. október 16-án egy francia gimnázium épülete közelében megtámadták az intézmény történelem tanárát, a gyilkos leszúrta, majd lefejezte áldozatát, Twitter-oldalára pedig

kitette a holttest fotóját, alatta a megjegyzéssel: így járnak Mohamed próféta csúfolói.

Az elkövetőt néhány perc múlva a rendőrjárőrök megállították, de a velük való tűzpárbajban életét vesztette.

Mint ismert, Samuel Paty vesztét az okozta, hogy egy etika órán a véleményszabadságról beszélve megmutatta a diákoknak a Charlie Hebdo magazin Mohamed-karikatúráit. Egy muszlim diáklány – aki ezen az órán nem is volt bent – azt kezdte róla híresztelni, hogy Mohamed meztelen karikatúráit mutogatta nekik, a rémhírre hivatkozva először a lány apja csinált botrányt az iskolában, majd a tanár kezdett életveszélyes fenyegetéseket kapni.

Végül az utcán ölték meg: 

gyilkosa egy 18 éves csecsen menekült volt, aki az interneten értesült a botrányról, 

a kisvárosba utazott, és megtette, amit bosszúból kitervelt.

Mint utólag kiderült, és a szíriai katonai események most aktuálissá tették, a gyilkos, Abdullah Anzorov az Aszad-rezsimet napokkal ezelőtt megdöntő iszlamista szervezet, a Hajat Tahrir Al-Sham (HTS) felkelőcsoport két tagjával állt kapcsolatban, a csoportot a legjobb dzsihadista erőnek tartotta – írja a The European Conservative.

A gyilkosságot követően a levágott fejről egyiküknek fotót is küldött az Instagramon azzal a hangüzenettel, hogy ő Franciaországban folytatja a dzsihádot, mire a HTS-tag beszélgetőpartnere így válaszolt: „Allah Akbar! Allah békéje, irgalma és áldása legyen rajtad”.

A gyilkos tettestársainak büntetőperében, amely ezekben a napokban zárul ítélethirdetéssel, a nyomozati cselekmények eredményeképpen kiderült: 

Anzorov szíriai kapcsolata egy tádzsik származású dzsihadista volt Idlibből, Faruk Sámi, 

aki több radikalizálódott francia fiatallal tartotta a kapcsolatot a közösségi oldalakon. 

Ezt is ajánljuk a témában

A Pety-gyilkosság után a HTS-t szembesítették a kapcsolattal, de a csoport tagadta, hogy ők elrendelték volna a tanár meggyilkolását, ugyanakkor Anzorov tettét nem ítélték el, úgy vélték, a tanár kihívta maga ellen a sorsot az istenkáromlással, de azért felelős a francia közélet is, amely minden figyelmeztetés ellenére folytatja a muszlimok vallási érzéseinek megsértését.

A bűntársak ellen folyó francia perben Anzorov két barátjáról, Ismael Gamajevről és Louqmane Ingarról szintén kiderült, hogy korábban kapcsolatba kerültek a HTS propagandistáival. 

Ezt is ajánljuk a témában

--

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon-2
2024. december 17. 22:44
az ilyeneken csak röhögni tudok :)))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!