Kelemen Hunor a romániai választásról: Azok mozdultak meg, akik tudják, mi a magyarellenesség

2024. december 02. 06:03

Az RMDSZ elnöke szerint az erdélyi magyar közösség bebizonyította, hogy felelősséget vállal saját magáért.

2024. december 02. 06:03
KELEMEN Hunor

Nyitókép: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kiss Gábor

Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.

A szövetségi elnök az RMDSZ eredményváró rendezvényén köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, hogy 

„minden körülmények között, a legsötétebb időkben is kitartottak” 

az érdekvédelmi szervezet mellett.

Közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ számításai szerint tíz milliós részvétel mellett

 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.

Kelemen Hunor rámutatott: vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”. Úgy vélte, 

az erdélyi magyar választópolgárok „látták a veszélyt”, ami a szélsőséges pártok előretörése révén az erdélyi magyar közösségre leselkedik,

 ezért vonultak ilyen nagy számban az urnák elé.

Köszönetet mondott a külföldön élő romániai magyaroknak is, akik közlése szerint nagyobb számban vettek részt a parlamenti választásokon, mint az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulójában, és felelősséget vállaltak szülőföldjükért. Azoknak is megköszönte a részvételt, akik évek óta nem szavaztak, és most mégis megtették.

Kiemelte: a tény, hogy 

Hargita megyében volt a legmagasabb a részvételi arány és a magyarlakta megyék az élvonalban végeztek,

 az erdélyi magyar közösségek tenniakarását jelzi nehéz időkben. „Nem vagyunk egyformák, de összetartozunk, és ez ma mindenki számára fontos volt” – húzta alá az RMDSZ elnöke.

Hozzátette: az is fontos volt, hogy eljussanak minden kis közösségbe, ahol a magyar identitást őrzik, a szövetség így tudta elérni ezt az eredményt egy nagyon nehéz időszakban.

Emlékeztetett: a választópolgárok az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulóján a mainstream pártokat büntették. „Most pedig az exit poll eredmények alapján

 az egyensúlyt kereső polgárok azt akarják, hogy ezen az úton haladjunk

 – a korrekciókat természetesen elvégezve -, amely a fejlődést és jobb élet reményét jelenti” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
o1gtolvaj-6
2024. december 02. 08:54
MP-t ujabb gyermekotthonba nem engedtek be, a cseled mandi meg lapit!
UzBence
2024. december 02. 08:16
Mar megint OV mentette meg a semmit tevo seggetek. Meddig fog ez menni?
kastellorizo
2024. december 02. 07:50
32%-ot szerzett a 3 széljobb párt Bezzegromániában.
kastellorizo
2024. december 02. 07:49
Skywalker_bp 2024. december 02. 07:13 Micsoda szemétség, hogy ajándékot adnak a szegényeknek.🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!