Nyitókép: Képernyőkép / economist.com
Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter a hágai parlament e témáról folytatott vitájában kijelentette, hogy véleménye szerint jelenleg egyértelműen Oroszország van fölényben a harctéren,
ami akár azt is jelentheti, hogy Ukrajna elveszíti a háborút”.
Szavai szerint az oroszok egyre nagyobb teret nyernek keleten, miközben folyamatosan rakétákkal és drónokkal támadják az ukrán villamosenergia-infrastruktúrát. „Oroszország katonai ereje pedig egyre nő” – tette hozzá.
Aggodalmát fejezte amiatt is, hogy Donald Trump januárban hivatalba lépő amerikai elnök „gyors megoldást” ígért az ukrajnai háború lezárására. A miniszter szerint ugyanis a tűzszünet vagy a béke nem vetne véget az orosz fenyegetésnek, mivel a Kreml ezután a balti államok felé fordíthatná a figyelmét. Brekelmans hangsúlyozta, hogy a holland védelmi ágazat jelenleg elegendő pénzeszközzel rendelkezik Kijev megsegítésére.