Brüsszelben egy torz szivárványkoalíció öltött testet – és ellenzékének legmarkánsabb vezére Orbán Viktor

(Nyitókép: AFP)

Keserű igazság, Európa történelme során bőven akadt rá példa, hogy a házasság intézménye nem a szerelem magasztos célját, egy férfi és egy nő szent kötelékét szolgálta, hanem a hatalom nyers eszközévé silányult. Az uralkodóházak évszázadokon átívelő stratégiája, hogy a dinasztiák közti nászok révén birodalmakat egyesítsenek, hatalmi érdekeket szilárdítsanak meg, jól példázza a „családi kötelékek” politikai szándékú alkalmazását. Pontosabban kihasználását. E frigyek gyakorta szerencsétlen sorsú gyermekeket vagy éppen alkalmatlan uralkodókat és persze érdekcsoportok tehetetlen bábfiguráit ültették a kontinens legerősebb országainak trónjára. S láttunk szörnyszülötteket is felemelkedni.

Valami hasonló történik most az európai politika színpadán. Az Európai Néppárt (EPP), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), valamint az Újítsuk Meg Európát (Renew) képviselőcsoport közötti szövetség aligha tekinthető szent köteléknek, sokkal inkább a profán hatalomvágy szülötte. Az EPP hagyományosan a konzervatív és kereszténydemokrata értékek zászlóvivője volt, az S&D a szociáldemokrata eszmék, a Renew pedig a liberális reformok letéteményese. Legalábbis szavakban. Ideológiai különbségeik – a család, a gazdaság, a nemzeti szuverenitás vagy éppen az uniós integráció mélysége körüli viták – elvileg áthidalhatatlannak tűnnek. Azonban a fennhatóság fenntartásának vágya, amely magasztosnak aligha nevezhető, ezt is felülírta. Egyúttal zárójelbe tette a demokratikus versengést.

Egy újratervezett „fősodor” született, amely igyekszik a politikai döntések meghatározó részét uralni – szembemenve a választók akaratával. (Egy konzervatív szavazó aligha szíveli, ha az őt képviselő csoport koalíciót köt a baloldallal és a liberálisokkal.) Szövetségük célja látszólag az unió stabilitásának fenntartása, valamint a gördülékeny döntéshozatal, de mindez átlátszó. A valódi szándék a politikai, a gazdasági és a kulturális hegemónia fenntartása.

Hogy mindezt értsük a magyar közélet kontextusában is, érdemes kiemelni, hogy a frigyre lépő három politikai családnak vannak hazai szereplői is. Az EPP-ben a Magyar Péter vezette Tisza Párt, a szociáldemokraták soraiban Gyurcsány Ferenc DK-ja, a liberális csoportban pedig a Momentum foglal helyet. S mielőtt legyintenénk a gyülevészek seregére, érdemes vigyázó szemünket Lengyelországra vetni. Ott egy ilyen összefogás buktatta meg a szuverenista kormányt – erős brüsszeli hátszéllel.

A furcsa frigy elsőszülött gyermeke Ursula von der Leyen második bizottsága, amely folytatni kívánja a tagállamok jogosítványának szűkítését. Itt is álljon egy felkiáltójel a magyar jobboldal számára. Mert hiszen ebben a képletben a magyar kormány a szövetségeseivel együtt csupán ellenzék. 

 – így kell gondolkodnunk az új európai politikáról.

Az új szövetség sarokkövei közé tartozik a migrációs paktum elfogadása, Ukrajna feltétlen támogatása, valamint a jogállamisági kérdések körüli további politikai fellépések. Azaz arra készülnek, hogy az integrálódni képtelen bevándorlókat szétterítsék Európában, folytassák a háborút, és továbbra is anyagi eszközökkel zsarolják azokat a kormányokat, amelyek autonóm módon szeretnének cselekedni.

A kérdés az, hogy a szivárványkoalíció mennyiben képes megőrizni politikai legitimitását, hiszen az uniós polgárok gyakran érezhetik úgy, hogy az alkuk révén a döntések egyre távolabb kerülnek az ő mindennapi problémáiktól és igényeiktől.

Végül még egy kínzó kérdés is idekívánkozik. Vajon a hatalmi célok oltárán köttetett érdekházasságban bimbózik-e már a szerelem?