Amerikának le kell mondania a világuralomról

„A nyugati világ állandó katonai vetélkedésben 1990-re le tudta bontani az oroszok által felépített szovjet birodalmat az itteni népek legnagyobb örömére, de csak néhány év után derült ki, hogy az ezt levezénylő Egyesült Államok domináns körei nem akartak itt leállni. A még mindig óriásként megmaradt Oroszországot is meg akarták szüntetni, több részre osztva az 1800-as évek végére kialakult eredeti területeit is. Ez eleinte ment is, mert a gyenge jellemű és alkoholista Jelcin elnök – akit amerikai kampánytanácsadók tudtak választási győzelemre segíteni – beengedte Oroszországba a globalista amerikai NGO-hálózatokat és általában az amerikai tőkét a média-, a jogi és a kulturális szektorok átvételére.

Hiába tiltakoztak az orosz csúcsállami vezetők (például Jevgenyij Primakov) az Oroszországot feldarabolni szándékozó CIA-tervek nyilvánosságra kerülése nyomán ez ellen már 1992-ben, az enerválttá vált orosz vezetés Jelcin alatt nem tett semmit.

Csak az orosz titkosszolgálati elit szervezkedése változtatott ezen a helyzeten, amikor a soraikból származó Putyint kinevezte Jelcin elnök miniszterelnöknek, majd rövid idő után követte őt az elnöki székbe. Ekkor egy kiszorítási folyamat indult meg, és a gazdasági, jogi és kulturális szektorokat behálózó amerikai alapítványokat és NGO-hálózatokat – élén a Soros-hálózat ügynökeivel – fokozatosan eltávolították az országból, illetve az addig betöltött posztjaikból, és 2002 körül Oroszország már önálló nagyhatalomként állt szemben ismét az Egyesült Államokkal. Lemondva azonban a szovjetek addigi agresszivitásáról, Oroszország be akart illeszkedni a nyugati világrendszerbe, és jelentkezett is a NATO-ba, az európai emberi jogi egyezményi keretbe, amiből az utóbbi sikerült is, de a NATO továbbra is mint ellenséget kívánta kezelni.

Az Oroszországból kiszorított amerikai befolyás a legintenzívebben benn maradt Ukrajnában, annak gazdasági, média- és politikai szervezeteibe beépülve és forrásait jórészt megszerezve, illetve a korábbi állami vagyont megszerző ukrán oligarchák nagyobb részével szoros kapcsolatokat kialakítva. Ettől az időtől kezdve Amerika külügyi és titkosszolgálati részlegei kiépítettek Kelet-Európa vonatkozásában a „demokráciá­ra kényszerítő gépezet” álcája alatt egy stratégiát, amely emberjogi és demokráciaaggályok hangoztatása mellett az USA-val együtt nem működő kormányzatok eltávolítására irányult, felhasználva az ilyen országokon belül az elégedetlenkedő csoportokat.

Ez volt a színes forradalmak ideje, kezdve a grúzokkal, majd a szerbekkel, és így került sor 2004-re az ukrán narancsos forradalomra. Éppen a Magyarországon szolgáló korábbi amerikai nagykövet, Mark Palmer írt erről egy könyvet, hogy csaknem 25 államban lehet majd így a demokrácia terjesztéseként amerikaiaknak kedvező változtatásokat létrehozni.”

Nyitókép:Sergei GUNEYEV / SPUTNIK / AFP