Amerikai filozófus: Orbán Balázs meghurcolása szégyen az akadémiai világra nézve

Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid

Peter Boghossian amerikai filozófus neve nem ismeretlen azok számára, akik figyelemmel kísérik a woke ideológia térnyerését és az akadémiai világ vitáit. 

Mint valaki, aki aktívan harcol a cancel culture ellen, megosztaná a megfigyeléseit arról, hogy az elmúlt években mennyire politizálódtak a nyugati egyetemek?

Az amerikai egyetemek megváltoztatták elsődleges küldetésüket – vagy ahogy az NYU szociálpszichológusa, Jonathan Haidt nevezi, „telos” (végső céljukat) – 

Ez alól csak a STEM területek (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) jelentenek kivételt. Az intézmények már nem az igazság keresésére vagy arra törekszenek, hogy a diákok számára eszközöket biztosítsanak az igazság megtalálásához. Úgy gondolják, hogy már birtokukban van az igazság, és azt akarják továbbadni a hallgatóknak. Bárki, aki ennek a társadalmi igazságosság küldetésének útjában áll, nem csupán téved, hanem rossz embernek tartják, akit meg kell büntetni.

Mit gondol, mi áll az akadémiai ideológiai megfelelés irányába mutató trend mögött?

Néhány tényező, ami az ideológiai trendeket hajtja: visszhangkamrák; a morális elme felülírja a racionális elmét; az erős vágy, hogy egy olyan közösséghez tartozzanak, amely gondoskodik róluk; presztízsjutalmak; az a gyakorlat, hogy az oktatók olyan kollégákat vesznek fel, akik hasonlóan gondolkodnak, majd előléptetik azokat, akik továbbviszik a munka erkölcsi komponenseit; a szakmai lektorálási folyamatok és egyes tudományterületek ideológiai elfoglalása (a Gender tanulmányok tipikus példája); a félelemkultúra, amelyet az intézményi mechanizmusok (pl. Bias Response Teams, Title IX) fegyverként való használata és a másként gondolkodók megbüntetése okoz.

Lehetősége volt különböző oktatási környezeteket megfigyelni világszerte. Tapasztalatai vagy ismeretei alapján hogyan viszonyul ehhez Magyarország?

Csak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) intézményben szerzett közvetlen tapasztalataimról tudok beszélni, amelyek kivételesek voltak. 

Mint tudhatja, ateista vagyok. Amikor az MCC senior fellow pozíciójára jelentkeztem, nagyon egyértelműen rákérdeztem az akadémiai szabadságra. Miután azt mondták, hogy teljes szabadságot kapok, megkérdeztem az interjúztatóimat: „Biztos, hogy bármiről beszélhetek, amit csak akarok? Bármiről?” Az egyik interjúztatóm ezt válaszolta: „Igen. Tudjuk, hogy ateista vagy, és ha erről akarsz beszélni, akkor igen, akár az ateizmusról is. Bármiről beszélhetsz. Teljes szólásszabadságod van itt.”

Hogy véli, a magyar egyetemek többségében elkerülik azokat az ideológiai szélsőségeket, amelyeket máshol látunk?

Erre nem tudok egyértelműen válaszolni. Bár különböző módokon kapcsolatba kerültem magyar egyetemekkel, közvetlenül csak az MCC-n keresztül volt tapasztalatom. Nincs elég információm, hogy válaszoljak.

Mit gondol, mennyiben felel meg – vagy nem felel meg – az egyenlő bánásmód elveinek, ami a közelmúltban Orbán Balázzsal történt?

Ez foltot ejtett az akadémiai folyamaton, és súlyosan aláásta a doktori fokozatot odaítélő intézmény legitimitását. Ezt nem is kellene külön hangsúlyoznom, hiszen egy igazságos és méltányos rendszerben ez alapvető kellene legyen: a hallgatókat politikai hovatartozásuktól függetlenül ugyanúgy kell kezelni. A politikai nézetei nem relevánsak egy disszertáció megvédése szempontjából. Az, hogy Orbán Balázst politikai nézetei miatt igazságtalanul kezelték, az eljárásban részt vevő egyének jellemét tükrözi.

Úgy gondolja, hogy ez az eset a cancel culture szelektív felháborodásának szélesebb trendjeit tükrözi?

Az amerikai egyetemeken az eltörlés oka általában az egyén véleménye a rasszokról, nemekről, transzidentitásról vagy más identitásalapú kérdésekről. Orbán Balázs esetében azonban ez kifejezetten politikai és bosszúálló jellegű volt.

A politikailag nem tetsző ellenféllel, mint például Orbán Balázs esetében bármi megengedett? Mit gondol erről?

Ez olyasmi, amit egy elvakult ideológus mondana. Az ilyen gondolkodás nemcsak az intézményekbe vetett bizalmat rombolja, amelyek alapvetőek egy demokrácia egészségéhez, hanem törzsi mentalitás is. Ha az „ellenségeinket mindenáron el kell pusztítani” megközelítést általánosan alkalmaznánk, sárkunyhókban élnénk, képtelenek lennénk bármilyen civil társadalmat kialakítani. Bárki, aki azt állítja, hogy „bármi megengedett” politikai ellenségeivel szemben, valószínűleg pszichológiai problémákkal küzd, és komolyan fontolóra kellene vennie, hogy egy képzett mentálhigiénés szakemberhez forduljon.

Miért veszélyes tolerálni a kettős mércét erkölcsi vagy etikai elvek alkalmazásában?

A kettős mérce rombolja az intézményekbe vetett bizalmat, törzsi szintű társadalmakat hoz létre, ahol a tehetség leértékelődik, és megakadályozza az igazságkereséshez elengedhetetlen hibajavító mechanizmusokat.

Tudna hasonló példákat mondani saját tapasztalatából vagy tanulmányozott esetekből, ahol ideológiai elfogultság igazságtalan bánásmódhoz vezetett?

Az elmúlt tíz évben az Egyesült Államok akadémiai szféráját ellepték azoknak a szakembereknek az önéletrajzai, akiket azért tettek tönkre, mert szembeszálltak az uralkodó erkölcsi ortodoxiával. Üldözések, boszorkányüldözések, koncepciós perek, társadalmi kirekesztés, teljesen elrugaszkodott vádak nemi erőszakról vagy gyilkosságról, vagy egyszerűen csak az idő lopása véget nem érő, hamis eljárásokkal. Túl sok eset van ahhoz, hogy mindet felsoroljam. Íme néhány példa: Jordan Peterson, Noah Carl, Kathleen Stock, Felix Ngole, Tim Hunt, Selina Todd, Jo Phoenix, Rachel Rooney, Mike Adams, Frances Widdowson, Bret Weinstein, Charles Negy.

Milyen tanulságok vonhatók le ezekből az esetekből, mind az akadémikusok, mind a társadalom számára?

Erős intézményi biztosítékokra van szükség az igazságtalanságok megelőzéséhez. Ezek hiányában a történelem ismételni fogja önmagát, és az igazságtalanságok tovább folytatódnak. Minden jövőbeli rossz cselekedet megelőzésére irányuló erőfeszítést demokratikusan kell meghozni, minden érintett bevonásával és felelősségvállalásával a szélesebb körű párbeszédben.

Egyre polarizáltabbá váló környezetünkben mennyire fontos a józan ész és a racionális vita fenntartása az akadémiai és nyilvános diskurzusban?

Az egyik oka annak, hogy jelenleg ilyen polarizált környezetben találjuk magunkat, az, hogy elfordultunk az ésszerűségtől, racionalitástól és a bizonyítékokon alapuló gondolkodástól. Az egyetlen remény arra, hogy visszatérjünk az értelmes diskurzushoz, az, ha újra ezekben az értékekben gyökereztetjük az intézményeket, miközben átláthatóvá tesszük, miért fontos mindez.

Hogy látja, Magyarország – vagy annak bizonyos akadémiai szegmensei – a racionalitás mércéje lehet, és eltérhet az egyébként máshol tapasztalható szélsőségektől?

Nem tudom. Nincs elég információm a teljes magyar akadémiai rendszerről, hogy véleményt mondjak.

Az ön véleménye szerint milyen lépéseket tehetnek az egyetemek Magyarországon és világszerte annak érdekében, hogy elősegítsék a valódi szellemi sokszínűséget és a szabad véleménynyilvánítás kultúráját?

Íme egy egyszerű módszer, amelyet Dr. Joshua Katz szavaival élve javasolnék: kérje meg az egyetemre jelentkező hallgatókat, hogy válaszoljanak a következő esszékérdésre:

„Mondjon néhány példát az Ön által vallott népszerűtlen véleményekre!”

Ezzel a kérdéssel segíthetünk egy olyan környezet kialakításában, ahol a hallgatók nem versengenek az ideológiai megfelelés vezető helyeiért.

Mit üzenne azoknak, akik figyelemmel kísérik az Orbán Balázs esetet, különösen az akadémiai körökben, a cancel culture elleni kiállás fontosságáról?

Mondhatták volna: „Utáljuk Orbán Balázst, és mindent megteszünk, hogy tönkretegyük őt, és hogy ne kapja meg a doktori címét. Ő az ideológiai ellenségünk, és örömöt érzünk, amikor megszégyenítjük”. Ha így cselekedtek volna, csak a korrupt, bosszúálló ideológus bélyegét viselnék. Most azonban kiérdemelték a hazug és képmutató jelzőt is.