Még egy remek hely a harmadik világháború kirobbantására – igencsak forrósodik a helyzet az Északi-sarkon

Nyitókép: Getty Images / Per Breiehagen

A múlt héten ülésezett az Északi Tanács (Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország, Izland, Feröer-szigetek és Grönland) az izlandi Reykjavíkban. A négynapos tanácskozás témája a “Béke és biztonság az Északi-sarkvidéken” volt. A találkozóra meghívták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is.

A résztvevők elsősorban az északi-sarkvidék és a Balti-tenger térségének biztonságával kapcsolatos koordináció fokozásának lehetőségeiről tanácskoztak, valamint kiemelve, hogy immár mindannyian NATO-tagok, megerősítették elkötelezettségüket „Ukrajna támogatása mellett”.

Az Északi Tanács fontossága amiatt is felértékelődött, mivel az Északi-sarki Tanács (Kanada, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország, Oroszország, Egyesült Államok) az ukrajnai háború óta nem ülésezett és nem is várható, hogy a képviselői a belátható időn belül összeüljenek.

Miért fontos az északi-sarkvidék?

Az, hogy a NATO kiemelt figyelmet szentel a térségben nem újdonság, hiszen az úgynevezett GIUK-átjáró (Grönland, Izland, Egyesült Királyság) jelenti az orosz északi-flotta számára az egyetlen kijáratot az Atlanti-óceánra. Az Egyesült Államokat és Oroszországot a térség „másik végében” a Bering-szoros választja el, amelynek legkisebb szélessége mindössze 82 km.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy

A sarkvidéket borító vastag jégréteg alatt pedig észrevétlenül manőverezhetnek az atommeghajtású tengeralattjárók.

A Jeges-tenger a Föld legkisebb óceánja – 14 millió négyzetkilométer – de még így is közel akkora, mint Oroszország, és másfélszer akkora mint az Egyesült Államok. A Jeges-tenger fenekén a kontinentális talapzat arányaiban nagyobb kiterjedésű, mint más óceánok esetében, ennek pedig fontos geopolitikai következményei vannak.

A felségjogi igényeket az ENSZ 1982-es Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) szabályozza, amely rögzíti, hogy az aláíróknak kizárólagos gazdasági jogaik vannak a partvonaltól számított 200 tengeri mérföldnyi távolságig. Ezek az úgynevezett Kizárólagos Gazdasági Övezetek (EEZ). Az egyezmény azt is tartalmazza, hogy bizonyos esetekben a kizárólagos gazdasági övezetet 350 tengeri mérföldnyi távolságra is ki lehet terjeszteni.

Vitás kérdésekből és konfliktusokból pedig nincs hiány.

A két legproblémásabb igényt – nem meglepő módon – Oroszország és az Egyesült Államok támasztja, az orosz geográfusok azzal érvelnek, hogy a Lomonoszov-hátság a kontinentális talapzat nyúlványa, ennélfogva pedig Oroszország kizárólagos tulajdona. Ezzel persze sok ország nem ért egyet, hiszen a hátság felnyúlik egészen az északi sarkig.

Az amerikai igény várhatóan azonban nem Oroszországgal fog vitát okozni, mivel azok a Beaufort-tenger kanadai felségvizeivel mutat átfedés.

Az észak-sarkkör két szempont miatt vonzó a nagyhatalmak számára.

A két legrövidebb Európa és az ázsiai-csendes-óceáni térség között az úgynevezett Északi Tengeri Útvonal, amely teljes egészében orosz felségvizeken, valamint Oroszország kizárólagos gazdasági övezetén keresztül vezet. Ennek ellenére az Egyesült Államok z utóbbi években többször is megkérdőjelezte a hajózási útvonal nemzetközi státuszát, és azt állította, hogy az útvonal valójában egy „nemzetközi tengerszoros”.

A másik útvonal l. A kanadai sziget-tengert átszelő Északnyugati átjáró. Mindkét útvonal több héttel lerövidíti az utat Európa és Ázsia között, továbbá jóval mélyebb vizeken keresztül vezetnek, mint a Panama-, vagy a Szuezi-csatorna, így a hajók jóval több árut szállíthatnak, miközben több tízezer dollárnyi üzemanyagot és rengeteg károsanyag kibocsátást spórolnak meg. Az éghajlatváltozás következtében az előrejelzések szerint a következő években, mind hosszabb és hosszabb ideig lesznek használhatók ezek az útvonalak, ez pedig gyökeresen átalakíthatja a tengeri kereskedelmet.

Az Egyesült Államok Földtani Intézetének becslései szerint, körülbelül 50 ezer milliárd köbméter földgáz és 5,2 milliárd köbméter kőolaj rejlik a térségbe – ezek kétharmada orosz felségterületen – a cink-, nikkel-, vas- és egyéb érclelőhelyekről nem is beszélve. Ezeknek a kiaknázása az éghajlatváltozás következtében a következő években egyre nyereségesebbé válhat.

Nemcsak az éghajlat változás miatt melegszik a helyzet

A Pentagon idén tette közzé új sarkvidéki stratégiáját. A Pentagon ebben „kihívásnak” nevezi Kínát, valamint „akut fenyegetésnek” Oroszországot. A dokumentum szerint az Északi-sarkvidék miközben Oroszország és Kína fokozza az együttműködést ebben a térségben is, aközben

A Pentagon doktrínája emellett utal az éghajlatváltozásra, mint gazdasági, biztonsági és geopolitikai szempontból kulcsfontosságú regionális tényezőre. A térség militarizációja azonban már jóval a NATO bővítését megelőzően megkezdődött, Mike Pompeo akkori amerikai külügyminiszter már 2019-ben arról beszélt, hogy: „Az Északi-sarkvidék többé nem az együttműködés színtere, hogy a régióban érintett valamennyi országnak fel kell készülnie arra, hogy a régió a rivalizálás térségévé válik, és lényegében Kína és Oroszország biztonsági fenyegetést jelent a térségben.”

Oroszország lépéselőnyben

A világ országai közül Oroszország rendelkezik a leghosszabb egybefüggő sarkvidéki partvonallal, több mint 24 ezer kilométer (Oroszország teljes partvonalának közel kétharmada) a Kola-félszigettől a Bering-szorosig. És mintegy 2 millió ember él az északi sarkkörtől északra az országban.

Oroszország sarkvidéki érdekeit az Északi Flotta őrzi, amelynek nemcsak a hagyományos fenyegetések elhárítása a feladata, hanem a nukleáris elrettentés is. A flotta több mint 70 felszíni hadihajóval és tengeralattjáróval rendelkezik, köztük Oroszország egyetlen repülőgép-hordozójával, az Admiral Kuznyecovval, de a flottában megtalálhatók, cirkálók, rombolók, fregattok, aknaszedők, valamint nukleáris és hagyományos meghajtású tengeralattjárók. Ezenkívül a flotta több mint egy tucat támogató hajóval rendelkezik. A flottához tartozik még tengerészgyalogság – természetesen a sarkvidéki körülményekre felszerelve – valamint haditengerészeti légierő, és saját légvédelmi csapatok is.

Az utóbbi években több modern rombolóval és tengeralattjáróval bővült a flotta. A flotta fejlesztés mellett Oroszország elkezdte a szovjet időkben épített repterek és katonai bázisok felújítását és modernizálását is, és nagy hangsúlyt fektet speciálisan a sarkvidéki körülményekre felszerelt egységek felfegyverzésére is.

Jégtörők, jégtőrök és jégtörők

A legfontosabb eszköz ebben a térségben azonban a jégtörő hajó. Oroszország jelenleg 45 nehéz- és közepes jégtörővel rendelkezik, ezek közül hét nukleáris meghajtású.

Oroszország az egyetlen ország, amely nukleáris meghajtású jégtörőkkel rendelkezik. Legújabb jégtörőt – Csukotka – október 6-án tették vízre. A hajó a Project 22220 része. A projekt 2013-as indulása óta három nukleáris meghajtású hajó épült: az Arktika, a Sibir és az Ural. A már elkészült jégtörők mellett jelenleg is kettő Project 22220 hajó – a Sztálingrád és a Leningrád nevű hajókat – épül.

Oroszország jégtörő flottája mellett egyértelműen eltörpül bármelyik másik ország ezirányú képessége. Az Egyesült Államoknak jelenleg mindössze egyetlen nehéz jégtörő hajóval rendelkezik, az 1978-ban vízrebocsátott Polar Star, amely azonban vészesen közeledik élettartamának végéhez. Az amerikai partiőrség a Polar Star mellett még rendelkezik egy kisebb jégtőre támaszkodhat, és a USCGC Healyre.

Dan Sullivan Alaszka kormányzója egy tavalyi meghallgatás során így panaszkodott: 

Az, hogy az Egyesült Államok, hogyan maradhatott le ennyire Oroszország mögött ebben a tekintetben nem nehéz kitalálni. Az Egyesült Államoknak mindössze egyetlen sarkvidéki állama van Alaszka. Az Egyesült Államoknak sohasem kellett olyan feladatokat ellátni, amilyeneket Oroszországnak igen. Egyszerűen megfogalmazva, ezért alakult ki az a helyzet, hogy az oroszoknak sok jégtörője van, az amerikaiaknak pedig kevés.

Habár a partiőrség az elmúlt években nagyszabású terveket szőtt – három új nehéz jégtörő és három közepes jégtörő megépítésével számoltak. Ezek közül az első átadását azonban 2024-ről legalább 2027-re kellett halasztani.  A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO) idei jelentése szerint a projekt legalább 2 milliárd dollárral fog többe kerülni, mint amire számítottak. A hivatal szerint a legnagyobb problémát az amerikai hajógyáraknál a jégtörők tervezésében és építésében tapasztalható általános hiány jelenti.

Ha egyedül nem megy

Valószínűleg éppen ezért az Egyesült Államok idén bejelentette, hogy Kanadával és Finnországgal karöltve jelentős „égtörő építési együttműködést” indít. A találóan ICE Pact (ICE: jég angolul) névre keresztelt projekt keretében a tervek szerint 10 év alatt közel száz hajót építenének. Ugyanakkor kérdéses mennyire reális ez az elvárás ismerve, hogy egy nehézjégtörő építése akár 10 évet is igénybe vehet.

Finnország pedig Oroszország mellett a legtapasztaltabb jégtörő hajók építésében – a maga idejében több tucat hajótestet szállított a Szovjetuniónak is. Tehát Kanada és Finnország rendelkezik a tudással, az Egyesült Államoknak pedig rendelkezésre áll a nukleáris meghajtórendszerek építéséhez szükséges technológia és tapasztalat, és nem mellesleg, ha a kormányzati akarat is úgy akarja, akkor gyakorlatilag korlátlan mennyiségű pénz. Ennek ellenére persze nem lesz egyszerű a tervek végrehajtása. A projekt végrehajtásához megfelelő személyzet kell, valamint gondok adódhatnak az amerikai nukleáris meghajtó rendszerek jégtörőkhöz való módosításával is.

A Földrajz és a politika fogságában

Hogy mit hoz a jövő a sarkvidéki versengésben persze nehéz megmondani. Ugyanakkor biztos, hogy a földrajzi adottságok nem fognak megváltozni, Oroszország ugyanúgy alternatív kereskedelmi útvonalak kialakításán fog dolgozni, miközben a vállalatok sem fognak letenni arról, hogy kiaknázzák a sarkvidék temérdek ásványkincseit. A kínaiak sem fogják lelassítani azon törekvésüket, hogy a világnak mind több térségében vessék meg a lábukat, és az amerikaiak sem fognak lemondani arról, hogy még egy ideig igyekeznek meghosszabbítani az általuk irányított világrend fenntartását.

***