A közönség döntött: nagyot nyert Trump alelnökjelöltje a tévévitával
A jobboldali elhajlásokkal nehezen vádolható CBS felmérte, mit gondoltak a nézői az alelnökök – JD Vance és Tim Walz – összecsapásáról, mutatjuk a megdöbbentő eredményt.
Se alázat, se önkritika, se demokrácia, csak kioktatás – és ez még a leghízelgőbb része annak, amit Kamala Harrisék kaptak a csúfos vereség után.
Nyitókép: Kohei CHOJI / The Yomiuri Shimbun via AFP
***
Folytatódik a jól ismert gyászmunka a progresszív sajtóban, amely Kamala Harris győzelméért szorított, nyíltan vagy éppen csak egyértelműen.
Most éppen a The New York Timestól kapott komoly kritikát nem csak Harris, hanem az egész Demokrata Párt. A lap véleményrovatának vezetője, Bret Stephens minden érintettnek megadja a magáét friss véleménycikkében, amelyben kitér az elnöki kampány számos hibájára, a vereséget részben taktikai, részben ennél sokkal mélyebb ideológiai hibáknak tulajdonítja, amit bizony a demokraták követtek el.
A kampányban például Harris Tim Walz személyében egy progresszív alelnökjelöltet választott, aki a kulcsfontosságú államokban – Pennsylvaniában és Michiganben – nem volt túl vonzó figura. Ráadásul Joe Bidenhez fűzte egy csomó szál, és ha valami keményet mondott, vonakodott bocsánatot kérni (és hozzátehetjük, az alelnökjelölti vitában sem nyújtott meggyőző teljesítményt) – ilyen volt például Trump támogatóinak pocskondiázása.
Ezt is ajánljuk a témában
A jobboldali elhajlásokkal nehezen vádolható CBS felmérte, mit gondoltak a nézői az alelnökök – JD Vance és Tim Walz – összecsapásáról, mutatjuk a megdöbbentő eredményt.
Aztán ott volt a demokraták elitizmusa, lekezelő hozzáállása a választók aggodalmaihoz, úg ymint az áremelkedés, a migrációs válság, és az erőltetett progresszív kultúrharc – mint a nemváltó műtétek vagy az úgynevezett DEI (Diversity, Equity, Inclusivity – faji és egyéb kvóták szószépített neve), amit viszont a szavazóik fontos kérdésnek tartanak – az arroganciájuk ezzel kapcsolatban elidegenítette a hétköznapi embereket. Ugyanide sorolható az a merevség, minek köszönhetően
a modern liberalizmus a szerző szerint egyre inkább olyan kulturális normák kikényszerítése, ami sok amerikai számára idegen és gúzsba kötő, ezzel szemben Trump sikerrel lépett fel felforgatóként.
Túldémonizálták az ellenfelet, Donald Trumpot is, akire egzisztenciális fenyegetésként, nem pedig hagyományos politikai ellenfélként utaltak, bíróságon támadták, blokkolni próbálták az indulását, a jelölését is, ami szintén visszatetsző volt – különösen úgy, jegyzi meg a szerző, hogy amúgy volt már négy évnyi Trump-kormányzat, „súlyos következmények nélkül”.
Végül pedig az önkritika hiánya: a szerző szerint a demokratákból hiányzik az önreflexió és az alázat, amelyek szükségesek lennének a választók megértéséhez és bármiféle változtatáshoz. S ha így folytatják, ahogy eddig, abból semmi jó nem sül ki.
Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.
Megszólalt Amerika egyik legjobb közvélemény-kutatója.
„Négymillió kormányzati alkalmazottra nincs, és nem is lehet szüksége az országnak” – húzta alá Trump embere.
Könnyebb lenne, ha Kassa Nevadában volna, Dunaszerdahely meg Michiganben.