A helyzet egyre súlyosabb: már stratégiai kulcshelyekről is a frontra küldik az ukránokat – a szakértők aggódni kezdtek
A légvédelem miatt aggódnak a szakértők.
Falusiakat is bevontak az „üzleteikbe”.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay
Volt szovjet tagköztársaságokból származó külföldiek ezreit juttatta hamis adatok alapján román személyazonossági iratokhoz egy hivatalnokokból álló bűnszövetkezet, amelyre szerdán csaptak le a hatóságok.
Az észak-romániai Botosani megyében 90 helyszínen – magánszemélyek lakhelyén és közintézményekben – végeztek szerdán házkutatást a határrendészet illegális migráció és nemzetközi bűnözés elleni igazgatóságának, valamint a jászvásári és máramarosszigeti regionális parancsnokságnak felügyelői a legfőbb ügyészség irányítása alatt.
A vádhatóság közleménye szerint a két Botosani megyei községháza, illetve lakosság-nyilvántartó hivatal alkalmazottaiból és az általuk beszervezett falusiakból álló hálózat Ukrajnában, Moldovában vagy Oroszországban született külföldieknek 350-400 euróért árult – hamis adatok alapján kiállított, de valódi – román személyazonossági iratokat. Volt olyan eset, amikor az illető két napon belül nemcsak a román személyazonossági igazolványt, hanem az útlevelét is megkapta.
Botosani megye egyik falujában ily módon mintegy tízezer Ukrajnából, Moldovából vagy Oroszországból „honosított” lakost jelentettek be különböző lakcímekre, sokszor olyan hamisított befogadó nyilatkozatok alapján, amelyekről a lakástulajdonosok nem is tudtak. A bűnszövetkezet mozgásképtelen, külföldön tartózkodó vagy olyan elhunyt lakosok házába „fogadott be” külföldieket, akiknek hagyatéki eljárását az örökösök nem folytatták le.
Voltak azonban a két községnek olyan lakosai, akik 100-150 euróért hajlandók voltak valódi befogadó nyilatkozatot adni azoknak az ukránoknak, moldovaiaknak vagy oroszoknak, akikről tudták, hogy sosem fognak ott lakni.
A román iratokért kifizetett összegből 50-100 euró jutott a lakosságnyilvántartó hivatal alkalmazottjának, 50 eurót pedig az ügyintézés hivatalos költségeire fordítottak,
ugyanis minden kiállított irat valódi volt, a szolgáltatásokért járó összegekről pedig nyugtát állítottak ki, és a könyvelésbe is bevezették – derült ki a legfőbb ügyészség közleményéből.
A bűnszövetkezet tagjait egyebek mellett megvesztegetés elfogadásával, okirathamisítással, adatbázisok meghamisításával és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják.
(MTI)