Merkel bevallotta: évekig gáncsolta Ukrajna NATO-felvételét, mert tartott Putyintól
Az orosz elnök hadüzenetnek tekintette volna, ha felveszik Ukrajnát és Grúziát a katonai szövetségbe – szügezte le a korábbi kancellár.
Vajon hogyan lesz Németországnak életképes, egymással kompatibilis és végre nem hárompárti kormánya? Nos, Zelenszkij talán idővel ezt is megoldja.
(Nyitókép: KAY NIETFELD/ AFP)
Annyi mindent adott már Ukrajnának a derék Németország, hogy eljött a viszonzás, a Retourkutsche ideje: minden jel szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszabadította a németeket a kormánytól, amelyet talán a szülőanyja sem szeretett. Olaf Scholz kancellár és Robert Habeck alkancellár úgy szerettek volna a jövő évben négymilliárd eurót (bő ezerhatszázmilliárd forintot) Ukrajnába talicskázni, hogy az a választási győzelmükhöz szükséges szívprojekteket ne érintse hátrányosan. Azaz adósságból, úgy, hogy a 2009-ben Németország eladósodásának megakadályozására bevezetett adósságfékből viccet csinálnak.
Az adósságféket – egy alkotmányos szabályt, amely rendkívüli helyzetektől eltekintve legfeljebb a GDP 0,35 százalékának megfelelő államadósság felvételét engedélyezi – az ideit leszámítva eddig minden évben megkerülték Scholzék, először a járványhelyzetre, aztán az ukrajnai háborúra, majd az energiaválságra hivatkozva. Egy év szünet után a jövő évben aztán megint Ukrajna mögé bújva hágta volna át a kormány a saját szabályait. Ez a bohózat már sok volt Christian Lindner pénzügyminiszternek, aki a koalícióban egyedüliként kevés sikerrel próbálta érvényesíteni a költségvetési fegyelem és a vállalkozóbarátság nemes értékeit. Az adósságfék újbóli megkerülésébe nem ment bele, Scholz meg abba nem ment bele, hogy ő ebbe nem ment bele – kirúgta hát a pénzügyminisztert. Így halt dicstelen halált az éltében is dicstelen jelzőlámpa-koalíció.
A kormánypártoknak, kivált a legnagyobb szocdemeknek most eminens érdekük, hogy a németek az előre hozott választás időpontjában minél kevésbé emlékezzenek arra, milyen is volt a jelzőlámpa-koalíció alatt élni. Olaf Scholznak erre is volt egy kiváló ötlete: november–decemberben még vígan elkormányzott volna kisebbségből, kikölcsönözve az ellenzéket vezető Friedrich Merz Kereszténydemokrata Néppártjának szavazatait. Ezzel, gondolta, átvitt volna az ellenzék segítségével mindent, amit kormányon nem sikerült, aztán januárban, kormányzati sikerekkel ékesítve, kényelmes-komótosan bizalmi szavazást kért volna maga ellen a Bundestagban. Ezután Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnöknek huszonegy napja volna feloszlatni a parlamentet, és hatvan napon belül új választást kellene tartani. Azaz hiába bukott meg a kormány de facto már most, Scholz eredeti tervei szerint március végéig nem dönthetnének a németek egy új kabinetről, s néhány közelmúltbeli koalíciós tárgyalás tapasztalata alapján vélelmezhető: a sylti strandon már sütnék az első júniusi currywurstot, mire hivatalba lépne egy életképes végrehajtó hatalom. Tehát Németország a világpolitikában béna kacsaként venne részt abban az időszakban, amelyben megkezdi munkáját a Donald Trump vezette amerikai kormány és Ursula von der Leyen új Európai Bizottsága.
Nem csoda, hogy ezt Olaf Scholzon kívül senki nem akarja. A többi német párt udvariasan nem szeretné, a Trump-kormányba tartó Elon Musk meg egyenesen azt mondja: „Olaf ist ein Narr”, Olaf őrült. Úgy tűnik, hogy a németek jóval január közepe előtt elkergetik hivatalából a 21. század legsikertelenebb kancellárját, aki közben ráadásul folytatásban reménykedik: biztos abban ugyanis, hogy pártja ismét őt jelöli majd, s bár a szocdemek a kereszténydemokraták támogatottságának épp a felét tudhatják maguk mögött, szerinte ez behozható távolság. Egy új választás egyébként a felmérések szerint tektonikus változásokat hozna: visszaerősödne a 2017-es merkeli eredményére a Kereszténydemokrata Unió, a Németországi Szociáldemokrata Párt elbukna mindent, amit az elmúlt nyolc évben elért, s a közel duplájára erősödő Alternatíva Németországért párt mögé, a harmadik helyre szorulna. Harmadával zsugorodna a Szövetség ’90 – Zöldek, kizúgna a parlamentből a liberális Szabad Demokrata Párt és a Baloldal, s teljes elánnal bevonulna a baloldali, háború- és migrációellenes Sahra Wagenknecht-szövetség. Csak egy dolog nem rajzolódik ki a felmérésekből: hogyan lesz Németországnak életképes, egymással kompatibilis és végre nem hárompárti kormánya? De hátha addigra Zelenszkij ezt is megoldja.