Tölgyessy kimondta: Magyar Péter azért nem indul az időközi választásokon, mert óriási a kockázata annak, hogy kikap
Az elemző szerint a Tisza Párt vezetését mutató közvélemény-kutatások az ellenzéki tábor reményének fenntartására szolgálnak.
A Liberális Demokraták szinte folyamatosan kormányoztak a világháború óta.
Nyitóképen: Shigeru Ishiba a választási vereség után (fotó: Kim Kyung-Hoon / POOL / AFP)
Parlamenti választást tartottak vasárnap Japánban, ahol elveszítette többségét az ország szinte örökös kormánypártja, a Liberális Demokrata Párt.
A liberális demokraták az 1955 óta eltelt idő nagy részében irányították a keleti szigetországot,
most 15 év után először veszítették el többségüket. A tokiói képviselőház 465 székéből csak 215-öt szereztek meg, a többséghez 233-at kellett volna.
Az eredmény nagy politikai kudarc a nemrég hivatalba lépett miniszterelnöknek, Shigeru Ishibának, aki épp a pozíciója megerősítése miatt döntött az előrehozott voksolás mellett.
Ishiba szerint a választók rendkívül kemény ítéletet mondtak pártjáról,
amit komolyan kell venni, de nem mond le tisztségéről.
A CNN szerint a régóta lassú gazdasági növekedés, drágulás, az infláció és a kormánypártot sújtó finanszírozási botrány járult hozzá a választási vereséghez.
Az ellenzéki Alkotmányos Demokrata Párt üdvözli a választás eredményét, mondván, elérték céljukat, a kormány többségének elvesztését.
Az új politikai helyzetben a Liberális Demokraták vagy koalíciós társat találnak a parlamenti többséghez, vagy megpróbálhatnak kisebbségből kormányozni, egyesével egyeztetve más pártokkal a szavazások előtt.