Migránskvótát vezetne be Németország – de nem úgy, ahogyan azt bárki gondolná

2024. október 01. 13:42

Az SPD célja a bevándorló közösségek támogatása.

2024. október 01. 13:42

Nyitókép: Patrick Pleul/dpa PATRICK PLEUL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Egy olyan törvény bevezetésén dolgoznak a német szociáldemokraták, amely bizonyos számú migrációs hátterű tisztségviselő alkalmazására kötelezné a közhivatalokat – írja a Világgazdaság.

Ezt is ajánljuk a témában

Idén, várhatóan még karácsony előtt bemutatandó törvénytervezet célja „a bevándorló közösségek társadalmi részvételének erősítése”.

A Bild által megkérdezett SPD-szóvivő nem tudta megmondani, hogy hány százaléknyi migrációs hátterű dolgozó alkalmazását írná elő a jogszabály, de azt kifejtette, hogy a tervezetet a kormánykoalícióban résztvevő pártok közösen fogadták el.

A szóvivő kiemelte, hogy az SPD célja a bevándorló közösségek támogatása, a migránskvóta bevezetése is ezt szolgálja.

A német kormánypártok egy részvételi tanács nevű testület létrehozását is tervezik, ám egyelőre erről sem tudni még további konkrétumokat, például hogy kik alkotnák, vagy mi lenne a feladata.

A Bild cikkében felidézi, hogy korábban, még idén júniusban beszámolták egy hasonló jogszabálytervről, amit a szociáldemokrata Nancy Faeser vezette belügyminisztérium alkotott meg, a mostani tervezet azonban még annál és szigorúbb a kvóták bevezetésével, és azzal, hogy azok alkalmazását a bírói testületre is kiterjesztené.

 

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kybon
2024. október 01. 16:59
Arabul mikortól kötelező tanulni?
jandor
2024. október 01. 16:38
Amikor megbyitom a kommentszekciót s rákattintok a válaszra, először nem nem enged írni semmit sem. Be kell csuknom, újra kinyitni, akkor már írhatok a téglalapba. Ugyanezt csinálja, ha saját kommentet akarok írni. Először meg kell nyitnom majs becsuknom egy random választ, utána írhatok a hozzászólás téglalapba. Nálatok is ezt csinálja?
zabszem
2024. október 01. 16:35
Ilyen az, amikor elmebajosokat választanak vezetőnek....
jandor
2024. október 01. 16:35
Solc, te tényleg azt akarod, hogy felkoncoljanak a választók?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!