Kezdődik: kifarolt Harris mögül a Washington Post, inkább „senkit nem támogatnak”

2024. október 26. 08:00

A lap az 1970-es évek óta a demokrata jelölteket támogatta. Eddig.

2024. október 26. 08:00
null

Nyitókép: Eric BARADAT / AFP

Bejelentette a Washington Post, hogy az idei amerikai elnökválasztáson nem fognak egy jelöltet se támogatni – holott 1970 óta szinte mindig kiálltak a demokrata jelölt mellett (és még egyszer sem a republikánus mellett). Ez a lépés csak a sokadik szög Kamala Harris kampánykoporsójában, ahol még egy kerítésoszlopnyi IQ is elfért.

Ezt is ajánljuk a témában

Természetesen a Washington Post munkatársainak érdekvédelmi szakszervezete kiakadt Kamala nem támogatásán, 

a szervezet vezetése „mély aggodalmát” fejezte ki a döntés miatt, és kiemelték, hogy máris tapasztalják az előfizetések lemondását egyes „hűséges olvasók” részéről. 

Sajtóforrások alapján úgy tudni, hogy a Post szerkesztősége egy Kamala Harris melletti kiállást készítettek elő, ám ez végül nem került publikálásra. A döntést állítólag a lap tulajdonosa, Jeff Bezos, az Amazon alapítója hozta meg.

William Lewis vezérigazgató a döntéssel kapcsolatban így nyilatkozott: „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a lépés sokféleképpen értelmezhető, akár egy bizonyos jelölt hallgatólagos támogatásaként, akár másik elutasításaként, vagy mint egy felelősség elhárítása. Ez elkerülhetetlen. Mi azonban nem így látjuk. Úgy véljük, hogy ez összhangban van azokkal az értékekkel, amelyeket a Post mindig is képviselt, és amiket egy vezetővel szemben elvárunk.”

A Post korábbi főszerkesztője, Marty Baron „gyávaságnak” nevezte a döntést, amely szerinte „a demokrácia rovására megy”. Kijelentette: „Ez egy zavarba ejtően gerinctelen lépés egy olyan intézménytől, amely bátorságáról híres”.

Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.

Minden vádpontot ejtettek Trump ellen

Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.

2024.11.27 06:41

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2024. október 31. 20:04
Namármost én értem ha a bal-zöld-libsi neomarxista firkászok fölháborodnak az ostoba spiné nem támogatásán, de Amerikában van egy tulajdonosi szempont ami MOST fontosabbnak bizonyult a megfontolásoknál: a PÉNZ
patriota-0
2024. október 26. 14:19
Azért tök jó dolog, hogy a világ legfejlettebb demokráciájában nem a 300 millió ember dönti el, hogy ki vezesse az országot, hanem néhány influenszer, milliárdos, és a sajtó. Mindenki más le van szarva. Ja, a halott szavazókat kifelejtettem.
kiss.istvan770
2024. október 26. 13:05 Szerkesztve
"A Post korábbi főszerkesztője, Marty Baron „gyávaságnak” nevezte a döntést, amely szerinte „a demokrácia rovására megy”." A valóban demokrata (Nem demokrata párti.) sajtónak az a kötelessége, hogy valós tényekről, eseményekről tájékoztassa az olvasót, nem az újságírók véleményéről, vagy a "valósággyárak" termékeiről. Az utóbbi a demokrácia megsértése.
wadcutter
2024. október 26. 12:46
akkor Cukorhegyi úr januárban sittre kerül
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!