Georgia a menekült oroszok paradicsoma, de a Nyugat felé is nyit, amely azonban szigorú feltételeket szab az EU-s integrációért.
Nyitókép: Az ügynöktörvény ellen tüntetők 2024 májusában
Fotó: AFP/Giorgi Arjevanidze
Nemzetközivé lett tegnapra a világ: Georgiában talán még soha nem szólt annyira kevéssé grúz ügyekről a kampány, mint az október 26-án esedékes parlamenti választásé.
Az országot 2012 óta a Grúz Álom – Demokratikus Georgia nevű párt vezeti, amely érdekes képződmény. Kulcsembere, Bidzina Ivanisvili üzletember Miheil Szaakasvili korábbi államfő esküdt ellensége. Szaakasvili elnöksége alatt, 2008-ban robbant ki a grúz–oszét polgárháború, amelybe Oroszország Dél-Oszétia oldalán beavatkozott, és de facto kiszakította Grúzia testéből az oszétok és az abházok korábban kikiáltott szakadár köztársaságait. A Grúz Álom platformja egyszerű: békét akar, szociáldemokráciát, az erősen EU- és NATO-párti Georgia európai integrációját önfeladás nélkül. Ugyanakkor stabil kapcsolatokat szeretne Oroszországgal, hogy ne legyen ismét háború a katonai értelemben harmatgyenge és elrettentő erővel bíró hadsereget felépíteni nem képes országban. Ezek mellett az idők során a párt magára vette az ortodoxiától átitatott Georgia keresztényeinek képviseletét is.
Az ellenzék vádjai ismerősek lehetnek: demokráciadeficit, lmbtq-ellenesség, Európa-ellenesség és oroszpártiság. A grúz ellenzék hasonlít a Tisza Párt előtti magyarországira: rendkívül megosztott, és sajátos Gyurcsány-problémával küzd. A legfontosabb ellenzéki párt ugyanis továbbra is Szaakasvili Egyesült Nemzeti Mozgalma, amely hiába váltott azóta többször elnököt, nem mosta le magáról azt a bélyeget, hogy háborút hozott az országra. Ezért aztán az összefogás nehézkes, a magyarhoz hasonló vegyes választási rendszer pedig a nagy blokkoknak kedvez – a 150 parlamenti képviselő fele-fele arányban listáról és egyéni választókerületekből kerül a testületbe, s a széttöredezett ellenzékkel szemben az utóbbiakban igencsak sikeres az egységes kormánypárt.
Az ország gazdasága szárnyal: harmadik éve nő 7 százalék feletti mértékben a GDP. A háború elől menekülő, képzett és tehetős orosz városi középosztály egy jelentős része választja az orosz ajkúaknak is kitűnően élhető, szabad, természetileg gyönyörű és demokratikus kis országot.
Segíti a kormánypártot az is, hogy tavaly Ukrajnával és Moldovával együtt Georgia is megkapta az Európai Unió tagjelölti státuszát
– egy 80 százaléknál is nagyobb arányban EU-párti országban e lépés visszatartásával sokat árthatott volna a kormánynak Brüsszel.
Most viszont úgy tűnik, hogy néhány georgiai belpolitikai fejlemény után a nyugati hatalmak tényleg igyekeznek keresztbe tenni a Grúz Álomnak. A közvélemény-kutatások szerint a párt a 2020-as szavazatarányánál jó harmadával kevesebbre számíthat. Igaz, az ellenzék is továbbszakadozott, a legnagyobb ereje a négy évvel ezelőtti 34 után csak 20 százalékra számíthat, így az egyéni választókerületekben még teremhet babér a kormánypártnak.
A nyugati partnerek indulatait felkorbácsoló két belpolitikai fejlemény ismerős lehet: az egyik egy ügynöktörvény, a másik egy családvédelmi törvénycsomag, amelyet az ellenfelek mind orosz ihletésűnek tartanak.
Paweł Herczyński, az Európai Unió georgiai nagykövete júliusban jelentette be, hogy az ügynöktörvény miatt – amely a költségvetésüket 20 százaléknál nagyobb arányban külföldről finanszírozó civil szervezeteket arra kötelezi, hogy külföldi hatalom érdekeit szolgáló szervezetként regisztrálják magukat – az ország EU-csatlakozási folyamata „egyelőre leállt”. Tbiliszi nincs nagy lemaradásban: Ukrajna és Moldova csatlakozása is inkább évtizedes, mint éves távlatokban reális. Egyelőre ez a két ország is csak addig a fázisig jutott el, hogy az Európai Bizottság megkezdje joganyaga átvilágítását, a politikailag is pikáns tárgyalási fejezetek megnyitása, pláne lezárása még sehol nincs. Tény azonban, hogy Georgiával az ügynöktörvény elfogadása óta nem folynak a csatlakozás ügyét előmozdító tárgyalások, ami egy EU-párti országban a kormánynak politikailag káros. És függőben vannak az unió kisebb támogatási programjai is, amelyek gyakorlati gazdasági problémát aligha jelentenek (Georgia legfrissebb negyedéves GDP-növekedése 9,6 százalékosra sikeredett), viszont lehetőséget adnak arra, hogy az ellenzék körbeturnézza az országot egy 14 milliárd eurós, nem létező EU-s támogatási program befagyasztásának rémhírével.
A családvédelmi törvény esete tökéletesen analóg a magyarországi gyermekvédelmi törvényével: szeptember 17-én fogadta el a grúz parlament, fixálva, hogy a házasság egy biológiai férfi és egy biológiai nő kapcsolataként védendő; hogy tilos az egynemű házasság és az egynemű pároknak az örökbefogadás; és hogy tilos a nemváltó műtét, az ebben segédkező orvosok pedig büntetőjogi felelősségre vonhatók. A magyar törvényhez hasonlóan a grúz is tiltja a homoszexuális kapcsolatok népszerűsítését az iskolákban és a médiában, de Georgia ennél tovább ment: az lmbtq-propaganda tilalma a nyilvános gyűlésekre is vonatkozik, magyarán betiltották a Pride-ot. Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő fel is szólította Tbiliszit, hogy törölje el a törvényt, amely „még inkább letéríti az országot az EU-s útról”.
A Nyugat a nyomásgyakorlás egyéb módjait is bevetette: az országba látogatott Michael Roth, a német parlament külügyi bizottságának szociáldemokrata elnöke, és közölte, a választás „egy európai vagy egy elszigetelt Georgiáról”, valamint „a demokráciáról és az autokráciáról” fog dönteni, s elvárás az ügynöktörvény, a családvédelmi törvény, valamint az adóparadicsomokból Grúziába migráló cégeket premizáló offshore-ellenes törvény visszavonása. Irakli Kobakhidze miniszterelnök szerint a „Rothhoz hasonló politikusok” látogatása ajándék a kormánypártnak – a Grúz Álom képviselői nem is voltak hajlandók fogadni őt.
Lépéseket tett az USA is: szankciókat vetett ki két köztisztviselőre és további hatvan grúz állampolgárra. Kobakhidze szerint a lépés „nem partneri attitűdöt mutat egy olyan ország részéről, amely nem egyszerűen csak partnerként, hanem egyenesen stratégiai partnerként volt ismert” Georgiában, ami „alapvetően elfogadhatatlan”. A miniszterelnök abban reménykedik és azt is ígéri, hogy amint az ukrajnai háborúnak vége, Georgia kapcsolatai helyreállnak nyugati partnereivel.
Háborús játszmák Georgia körül
Miközben az ország kormánya a szeszélyes Nyugattal bajlódik, a grúz politika két fontos, de formális hatalommal nem bíró szereplője is aktivizálta magát. Az elnök, a párizsi születésű, grúz–francia kettős állampolgár Salomé Zourabichvili az 1970-es évektől francia diplomata, 2003–2004-ben Franciaország grúziai nagykövete volt, majd 2004-ben nemes egyszerűséggel átnyergelt Miheil Szaakasvili külügyminiszterének, s ő az ország utolsó közvetlenül választott elnöke. Mandátuma decemberben lejár, utolsó hónapjait pedig azzal teszi emlékezetessé, hogy nyíltan beszáll a belpolitikába: megpróbálja megparancsolni, melyik ellenzéki párt melyikkel fogjon össze, és arra szólítja fel a diaszpórában élő grúzokat, hogy szavazzanak „Oroszország és annak befolyása” – virágnyelven a kormánypárt – ellen.
A politikai spektrum másik felén Bidzina Ivanisvili volt miniszterelnök, a Grúz Álom tiszteletbeli elnöke és szürke eminenciása kilátásba helyezte a kiegyezést az orosz fennhatóság alatt álló szakadárokkal. Élesen bírálta Szaakasvilit a 2008. augusztusi háborúért mint „külföldön jól megtervezett provokációért”, grúz „nürnbergi pert” helyezett kilátásba a háború felelőseinek, és prioritásnak nevezte az abházokkal és oszétokkal való kapcsolat rendezését.
A kampányba Ukrajna is beszállt: mivel az orosz gazdasághoz ezer szálon kötődő, orosz menekültek százezreit befogadó Tbiliszi nem volt hajlandó tönkretenni önmagát az Oroszország elleni gazdasági szankciókhoz való csatlakozással, Ukrajna visszahívta először a nagykövetét, majd az ügyvivőjét is Georgiából.
Két napon át folyt az eszmecsere a nemzeti önrendelkezésről, a kultúra, a szólásszabadság és a demokrácia válságáról Brüsszelben.
Mint ismert, Oroszország a befagyasztott vagyonok lefoglalására irányuló uniós terveket lopásnak tekinti, és a legkeményebb válaszlépéseket helyezte kilátásba.
„Közép-Európa tovább tolódik jobboldali irányba” – állapította meg a brüsszeli lap.
Hogy a startupból, jelen esetben egy politikai startupból nem válik-e valódi értéket, terméket, mondanivalót közvetítő egységgé, azt nehéz előre megjósolni.
Hogyan lehet boldogabb állam Magyarország? Mi a feladat a választásig? EU vagy USA? Interjú a közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel.
A tartalmi álláspontunk fontosabb, mint a lojalitás és a klubtagság. Csak addig érdemes a klubban, vagyis az EU-ban maradni, amíg ezeknek legalább egy jó részét meg tudjuk tartani. Szilvay Gergely írása.
A Kreml egyik fő tárgyalója szerint Friedrich Merz jobban tenné, ha csendben maradna, mivel Berlin mára elveszítette jelentőségét a nemzetközi politikában.
„Egy karakán csávó.”
