Elkezdődött: Izrael megtámadta Libanont
A hadsereg addig folytatja műveleteit, „amíg el nem éri háborús céljait”.
Itt az újabb szárazföldi háború. Most szűnik meg az ukrajnai konfliktus a Nyugat számára?
Nyitókép: Kurucz Dániel
Ahogy megírtuk, Izrael kedd hajnalban megtámadta Libanont szárazföldön. Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására. A londoni külügyminisztérium kedd hajnali bejelentése szerint a repülőgép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről. A tárca szerint az esetleges további charterjáratokról az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd.
A szerdán induló repülőgépre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve 18 évnél fiatalabb gyerekeik szállhatnak fel. A brit kormány az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusának fellángolása után
azonnal felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra,
és ennek elősegítésére bérelt most egy repülőgépet.
A minisztérium szerint szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket. London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra, és az alakulathoz a brit határrendészet és a külügyminisztérium illetékesei is csatlakoztak.
A külügyi tárca akkori tájékoztatása szerint
a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze „lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére”.
A brit légierő legnagyobb térségi támaszpontja a ciprusi Akrotiriben működik. Nagy-Britannia ezen a támaszponton eddig is jelentős létszámú katonai és diplomáciai személyzetet állomásoztatott, emellett a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik két brit hadihajó is.
Ezt is ajánljuk a témában
A hadsereg addig folytatja műveleteit, „amíg el nem éri háborús céljait”.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
A támadás során két Srí Lanka-i békefenntartó is megsebesült.
Naszrallah után újabb nagyvadakat vadászott le a zsidó állam.
Ugyanannak a civilizációs bontógolyónak az árnyékos és árnyékosabb oldalai.