Zelenszkij elárulta, miért távozott legnépszerűbb minisztere

2024. szeptember 05. 08:12

Állítása szerint túl puha volt bizonyos kérdésekben.

2024. szeptember 05. 08:12
null

Nyitókép: Handout / UKRAINE PRESIDENCY / AFP

Egyre csak fokozódik az ukrán belpolitikai válság, miután a napokban több miniszter is bejelentette távozását, elhagyta hivatalát többek között Dmitro Kuleba külügyminiszter is, akit a sajtó az egyik legnépszerűbb ukrán politikusnak tartott. Az Unian hírportál szerint Zelenszkij szerdán részt vett pártjának frakcióülésén, ahol részletesen beszámolt arról, miért hagyta el több miniszter is a kormányt. 

Zelenszkij úgy látta, Kulebából hiányzik az energia a fegyverellátás előmozdításához”

– számolt be a szerda esti ülésről az Unian. 

Már folynak az interjúk azzal kapcsolatban is, hogy létrehoznak egy új minisztériumot, amelynek feladata az országot elhagyó ukránok hazacsábítása lenne, azonban még nem választották ki a megfelelő embert a tárca élére. Amerikai értesülések szerint Kuleba megüresedett székére a legesélyesebb Andrij Sibiga eddigi külügyminiszter-helyettes. A Zelenszkijhez közel álló képviselők szerint a jelentős kormányátalakítás az egyik módja annak, hogy a fáradt kormányzati apparátust felrázzák.

 

 

 


 

 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2024. szeptember 05. 15:41
pedig azt hittem nala pofatlanabb mar nem lehet senki, de ezek szerint ott nem uti meg a mercet :)))
Tuners
2024. szeptember 05. 11:11
Pedig már azt hittem a pofátlan agresszivitását látva hogy tán még azért ukrajnában sem lehet MINDENT. De tévedtem, ezeknek nem volt elég agresszív. Következő “csúcsdiplomatának” javasolnék egy vaddisznót. 🐗 Ja, egyet már beraktak a parlamentbe. Az a házelnök. (Sztefancsuk) 😂
Nasi12
2024. szeptember 05. 11:08
Minek rázni a fát ha már nincs rajta gyümölcs?😄
vapepe
2024. szeptember 05. 10:54
Ha emiatt rúgta ki, akkor miért nem egy katonát nevezett ki a helyére, miért azt, aki az elődje főembere volt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!