Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay
Vasárnap reggel egy ismeretlen személy jelentette be, hogy bombát rejtettek el a kassai, a poprádi és a pozsonyi repülőtéren. Azonnal kiürítették az érintett terminálokat, és megkezdték a terület átvizsgálását. A kassai repülőtér a közösségi médiában is jelezte, hogy a 09.55-kor induló, London felé tartó járat a hatósági vizsgálat miatt később fog felszállni – írja az Új Szó.
Ezzel egy időben Poprád repülőterét is lezárták.
„Az utazókat evakuáltuk, jelenleg ellenőrzéseket végzünk a terminálokon és az adminisztratív helyiségekben”
– közölte weboldalán a vezetőség, egyúttal hozzátéve, hogy a Londonból 09:45-kor érkező, és a brit fővárosba 10:25-kor induló menetrend szerinti járat esetében késésre kell számítani.
A Markíza szlovák hírportál értesülései szerint a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren is bombariadó volt vasárnap, kora reggel, de ez nem korlátozta a reptér működését. A rendőrök már befejezték a pirotechnikai ellenőrzést, robbanóeszközt nem találtak.
Nem sokkal később a kassai repülőtér vezetősége is közölte, hogy náluk sem találtak robbanószerkezetet, így
ismét teljes üzemben működnek.
A bombafenyegetések hírét a lapnak az illetékes kerületi rendőrkapitányságok is megerősítették.