NATO-főtitkár: Ukrajna sokat elért a kurszki offenzívával

2024. szeptember 05. 21:17

Ismételten leszögezte, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemhez, akár nagy hatótávolságú rakéták bevetésével is.

2024. szeptember 05. 21:17

Nyitókép: Omar Havana/Getty Images

Ukrajna „sokat elért” az Oroszország kurszki régiójában egy hónapja indított hadművelete alatt mostanáig, nehéz azonban megmondani, hogyan alakul tovább a helyzet – jelentette ki újságíróknak Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Oslóban. Ismételten leszögezte, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemhez, akár nagy hatótávolságú rakéták bevetésével is, amelyek képesek elérni az oroszországi területen lévő katonai célpontokat.

Örülök, hogy sok NATO-tagállam biztosította Ukrajnának ezt a lehetőséget, több ország pedig lazított korábbi, erre vonatkozó korlátozásán annak érdekében, hogy Ukrajna megvédhesse magát” 

– tette hozzá Stoltenberg, aki egy biztonsági konferencia helyszínén nyilatkozott a sajtónak. Kijelentette ugyanakkor:

„Csakis az ukránok hozhatják meg a szükséges nehéz döntéseket, például azt, hogy hova telepítsék haderejüket, és milyen fajta hadviselés helyénvaló ebben a helyzetben”.

Ukrajna az elmúlt hetekben több határ menti oroszországi falut is elfoglalt Kurszk régióban, ám ezzel együtt jelentős területi veszteségeket szenvedett el a Donbaszban.

(MTI)

 

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert69
2024. szeptember 06. 09:20
Az biztos mert aki Ororszországban eddig nem osztotta Putyin álláspontját Ukrajnával szemben most a nyakába borul és elnézést kér tőle , mi az eredmény ha ez nem..................
Tuners
2024. szeptember 06. 06:43
5m007h 0p3ra70r 2024. szeptember 05. 20:42 Aha, sokat. Mint például? Például sokat is. Ez is úgy működik hogy mire megírják a beszédét már okafogyottá válik. Nem szeretek nagyon grafikus képeket linkelni, de ha nem teszem LauderSZBU panaszkodni kezd, szóval újra egy kis válogatás. Égő negézgépek, ezt sikerült elérni: t.me/c/1567469683/2194576 Francia “Caesar” is jelentős sikereket ég el: (minek ment oda) t.me/Slavyangrad/108100 De legalább baráti fogadtatásban van részük: t.me/Slavyangrad/107943 “We plan to hold the seized territory indefinitely” Ezek már tényleg örökké tartani fogják nagyon 18+ én szóltam. t.me/Slavyangrad/107922 Humvee - Nagy teljesítmény! Mégtǒbb megrendelés! t.me/intelslava/66042 Kanadai Roshel Senator: t.me/intelslava/66048 Ez sajnos gyorshajtás volt 🤪 t.me/intelslava/66018 Stb, stb… Annyit tényleg elértek hogy azóta tényleg bármi visszafogottság nélkül támadnak mindent, minden nap ballisztikus rakétaindítások, szóval én azt mondom jól tették. Komolyan.
khomeini
2024. szeptember 06. 00:37
"Ukrajna sokat elért a kurszki offenzívával" - igen, azóta naponta még az ukránok szerint is napi 15-20 négyzetkilométert buknak az ukránok a donbasszi, zaporozsjei frontokon, korábban ez még csak olyan napi 3-5 négyzetkilométer volt
elfújta az ellenszél
2024. szeptember 05. 23:06
Sokat elért, ez igaz. Beigazolta az orosz propagandát az Oroszország megsemmisítésére irányuló nyugati tervekről, aminek persze megvannak a történelmi gyökerei. És ha még nem lett volna elég, a NATO főtitkára személyesen ismeri be, hogy tényleg erről van szó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!