A stratégiai bombázás célpontjai lehetnek: stratégiai jelentőségű katonai létesítmények (pl. az ukrán GUR főparancsnoksága), stratégiai jelentőségű kettős felhasználású létesítmények (pl. a Kijevet ellátó Trypilliya erőmű), stratégiai fontosságú civil létesítmények (pl. kormányzati negyedek és ipartelepek), a civil lakosság morálja, illetve a civil lakosság maga.
A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a stratégiai bombázó-hadjáratok egyik velejárója a célpont-eszkaláció. Az eszköz hatékonyságának inherens korlátai és/vagy a frontokon kialakult patthelyzet arra ösztönzi a döntéshozókat, hogy fokozatosan egyre alacsonyabbra helyezzék a humánum mércéjét. Az a stratégiai bombázó-hadjárat, amely specifikus katonai célpontok támadásával kezdődik, általában a civil lakosság elleni általános támadások irányába eszkalálódik.
Ebben a folyamatban igen nagy szerepet játszik a tévedés is. Amikor egy olyan bomba, amit egy 100%-ig legitim katonai célpontra vetettek, tévedésből egy civil célpontra zuhan, akkor a válaszcsapás célpontjai már eleve civil célpontok lesznek. Ez az eszkalációs spirál érvényesült többek között a második világháborúban a britek és a németek között. Napjainkban ugyanezt az eszkalációs dinamikát látjuk Oroszország és Ukrajna között is működésben.