Félnek Putyintól a románok: szerintük erre megy ki a „játék”
Bukarest konkrétan vádolja Oroszországot.
Sok tehetős embert aggaszt Amerikában Harris győzelme.
Nyitókép forrása: A Bloomberg Television Youtube-oldala
John Paulson amerikai milliárdos neve 2007-ben vált világszerte ismertté, amikor több milliárd dollárt keresett CDS-ek révén. Most azonban egy másik megjegyzése miatt került a figyelem középpontjába, ugyanis kijelentette, hogy Kamala Harris esetleges elnökválasztási győzelme esetén kivonná tőkéjét a tőzsdéről – írta meg a Portfolio.
A milliárdos döntését nagyban befolyásolhatta, hogy Donald Trump egyik fő támogatója. Paulson, aki korábban nagy tétet tett a másodlagos jelzáloghitelek ellen, most egy amerikai televíziós műsorban beszélt a következő nagy befektetési lépéseiről:
Nos, azt mondanám, hogy ez nagyban függ attól, hogy ki van a Fehér Házban és ki irányítja a Kongresszust” – válaszolta Paulson, amikor arról kérdezték, mi lesz a következő nagy lépése. „Nagyon aggódnék, ha Harrist megválasztanák, és az általa megfogalmazott adózási és egyéb gazdasági terveket folytatná.”
Az interjúban Paulson kiemelte, hogy Trump és Harris gazdasági tervei élesen különböznek egymástól. Trump hosszabbítaná a 2017-es adócsökkentéseket, míg Harris hagyná, hogy azok lejárjanak. Harris emellett a társasági adókulcsot 21%-ról 28%-ra, a tőkenyereség-kulcsot pedig 20%-ról 28%-ra emelné.
Paulson külön kitért Harris azon javaslatára, amely 25%-os adót vetne ki a 100 millió dollárnál többet kereső magánszemélyek nem realizált nyereségére.
Ez szinte minden eszköz – részvények, kötvények, ingatlanok, műkincsek – eladását eredményezné, ami szerintem a piacok összeomlásához és gyors recesszióhoz vezetne
– jósolta.
„Azt hiszem, ha Harrist megválasztanák, kivonnám a pénzemet a piacról” – folytatta Paulson. „Készpénzbe és aranyba mennék, mert úgy gondolom, hogy az általuk felvázolt tervek nagy bizonytalanságot okoznának a piacokon.”
***
Kapcsolódó vélemény
A volt elnököt és mostani elnökjelöltet már második alkalommal próbálták megölni.